10 dolog, amit nem tudtál A suttogóról

A film, amiben az egész világ felfigyelt a szomorú lovas kislányt játszó Scarlett Johanssonra. Most nemcsak újranézheted Robert Redford rendezését, de összeállításunkból meg is tudhatsz róla mindent, amit érdemes.

1. Habár A suttogó már az ötödik film volt, amit az inkább színészként ismert Robert Redford rendezett, ez volt az első, amiben saját magát dirigálta (sem az Átlagemberekben, sem A milagrói babháborúban, sem a Folyó szeli kettében, sem a Kvíz-show-ban nem szerepelt – igaz, a Folyó szeli kettének ő volt a narrátora).

2. A stáblistán lovas szakértőként van feltüntetve Buck Brannaman, aki ugyanolyan suttogó, mint amilyet Robert Redford a filmben játszik. 2011-ben készült is róla egy dokumentumfilm, Buck címmel (amiben egyébként Redford is megszólalt).

3. A ’suttogó’ (eredetileg „lósuttogó”) elnevezés egy félreértés következménye. Régen az indiánok szelídítették úgy a vad lovakat, hogy a hátukon ülve lovaglás közben beleharaptak a fülükbe, hogy abbahagyják a rángatózást (a fájdalom ugyanis még rosszabb lett, ha a lovas foga megcsúszott attól, hogy a ló dobálta magát). A nem beavatott szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy az indiánok ilyenkor suttognak az állatnak, és innen ered ennek a teljesen mást takaró foglalkozásnak a neve.

4. Robert Redford már azelőtt megszerezte a film eredetijéül szolgáló Nicholas Evans-regény jogait, hogy az megjelent volna.

5. Ebben a filmben láthattuk először a vásznon Kate Bosworth-t, Judith szerepében, amit azért kapott meg, mert tapasztalt lovas volt.

6. Bosworth-nek eredetileg Grace szerepét ajánlották fel, de visszautasította, ahogy Natalie Portman is, aki inkább az Anne Frank naplójának Broadway verziójában szerepelt helyette. Grace így végül Scarlett Johansson lett. Grace édesanyját, Annie-t eredetileg Emma Thompsonnak szánták, Sharon Stone pedig nagyon küzdött érte, de Kristin Scott Thomas lett a befutó.

7. Habár Scarlett Johanssonnak ez már a hetedik filmje volt, a stáblistán úgy tüntették fel a nevét, hogy „introducing” (ezt a kezdő színészeknél szokták, első fontosabb szerepüknél).

8. Robert Redford forgatás közben eltörte az egyik lábujját, mert az egyik ló rálépett. Nem sokkal ezután ráadásul a Robertet alakító Sam Neillnek is megsérült a lába – a rendező-főszereplő és a színész gyógyulása nagyjából plusz két hónapot dobott rá a forgatásra.

9. Robert Redford és Scarlett Johansson az 1998-ban bemutatott A suttogó után legközelebb a 2014-es Amerika kapitány: A tél katonájában, majd a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban játszottak együtt nagyjátékfilmben (de előtte mindketten feltűntek a fent már említett Buck című 2011-es dokuban).

10. Sam Neillnek lehet valami titkos vonzódása A suttogó helyszínéül szolgáló Montanához (mondjuk ezeket a képeket elnézve nem csoda), mert ez a harmadik filmje, aminek köze van a vadregényes amerikai államhoz. A Vadászat a Vörös Októberre című thrillerben az általa játszott karakternek az volt az álma, hogy lássa Montanát, a Jurassic Parkban pedig a figurája az elején egy olyan ásatáson dolgozik, aminek szintén ez az állam a helyszíne.


(via IMDb)