A levert forradalom utáni káoszban kell egy volt mackósnak felnyitnia a Belügy páncéltermét, ahol mindenkit meglepetés vár. Nem kellemes. Köbli Norbert a magyar közelmúltat feldolgozó, újabb remek meséje.
A tévéfilm furcsa, kissé hálátlan műfaj, amely rendelkezik ugyan a mozifilmek történetívével, népes szereplőgárdájával, dramaturgiai szerkezetével, mégis sokkal rövidebb játékidővel és ami még fontosabb, szerényebb költségvetésből készülnek, és limitált technikai háttérrel rendelkeznek. És ami legalább ilyen fontos, sokkal kevesebb figyelmet kapnak moziforgalmazásba került társaiknál. Ám az elmúlt 6-7 évben egy egészen új trend jelentkezett: fontos tévéfilmek készülnek, amik nagy figyelmet kapnak, készültükről folyamatosan érkeznek hírek, bennük a legjobb színészek játszanak, és gyakran felérnek minőségben és mondanivalóban a nagyjátékfilmekkel. Ezeket a filmeket két dolog köti össze, a történelmi tematika, azon belül is a magyar közelmúlt feldolgozása, és Köbli Norbert forgatókönyvíró személye.
Amíg internetes fórumokon - jóindulatból vagy mások gyalázása közben, de mindegy is – folyamatosan kérik számon a magyar filmiparon a magyar közelmúlt olyan eseményeinek feldolgozását, mint például az '56-os forradalom utáni megtorlások vagy a kényszermunkára elhurcoltak ügye, addig Köbli folyamatosan dolgozza fel ezeket a kérdéseket. És teszi ezt nagyon jól és nagyon ügyesen. Az olyan munkái, mint A vizsga (2011), a Szabadság - Különjárat (2013), A berni követ (2014) vagy a Félvilág (2015) rendre nagyjátékfilmes minőséget produkáltak, és komoly szakmai, illetve közönségsikert arattak, az Örök tél (2018) pedig már arányaiban, helyszíneiben és ambíciójában is kitűnt a sorból. Most pedig itt a Trezor, ami részben szintén megtörtént eseményeket dolgoz fel, és Köbli többi munkájához hasonlóan más műfajból kölcsönöz a történetmeséléshez. Jelen esetben a magyar filmek esetében amúgy ritka bankrablós zsánert használta fel az 1956 leverése utáni napok bemutatásához.
Merthogy a szovjet csapatok visszafoglalták Budapestet, bár sok helyen még folynak a harcok, és a káoszban nyoma veszett a belügyminisztérium trezorjának kulcsa, ahol a bizalmas, személyes anyagokat őrzik. Végül kihoznak a börtönből egy hajdani bankrablót, akinek egyszer már sikerült feltörnie ezt a trezort – amikor még nem a belügy, hanem a város legnagyobb bankja volt itt. A fegyenc azonban, akinek azt ígérik, bizalmas természetű munkájáért csökkentik a büntetését, egész mást talál a feltáruló trezorajtó mögött, mint amire számított. Ráadásul hősünk, aki a rácsok mögött hithű kommunistává vált, azt sem tudja, néhány napja forradalom volt az országban – és tulajdonképpen ez a remek alapötlet biztosítja a történet igazi dinamikáját, nem maga a széffeltörés. No, nem mintha az nem tartogatna izgalmakat!
A Bergendy Péter rendezte Trezor – ő és Köbli már együtt dolgoztak A vizsgán is – elsősorban Anger Zsolt (Aranyélet, A nyomozó, A martfűi rém) filmje. Ami nagyon jó dolog. Anger szép csendesen az egyik legjobb és legfontosabb színésszé nőtte ki magát, és mindig tudja, pontosan mennyit kell beleadnia egy szerepbe. Itt például képes egyszerre adni a naiv, tájékozatlan és tévhitben élő figurát és a dörzsölt pesti fickót, aki akkor is képes magát feltalálni, ha újra és újra hátrányba kerül. Egyszerre tud trágár és kemény lenni – és tulajdonképpen ez a figura alapvonása -, és megalázkodó, engedelmeskedő, és persze maga a karakter is fejlődik, ahogy egyre többet tud meg arról, mi történik körülötte és miért is volt szükség rá. Ehhez képest Scherer Péter nyomozója kissé képregényesen eltúlzott gonosz, de jól illik a történetbe, Tasnádi Bence ifjú forradalmárként mutathatja meg, mit tud, Bezerédi Zoltán pedig hátborzongatóan alakítja Münnich Ferencet, az akkori belügyminisztert.
