10 dolog, amit talán nem tudtál a 75 éves Elton Johnról

1947. március 25-én született, azaz 75 éves minden idők egyik legsikeresebb brit énekes-dalszerzője. Összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet a kerek évforduló alkalmából.

Művésznevét két zenésztársa után választotta

A ’60-as évek elején megalapította a Bluesology nevű soul bandát. A zenekar szaxofonosát Elton Deannek, énekesét pedig Long John Baldrynak hívták. Kettejük keresztnevéből gyúrta össze saját művésznevét, miután úgy gondolta, hogy eredeti, születési nevén, Reginald Dwightként nem várnak rá hatalmas sikerek. Egy középső nevet (Hercules) is választott magának, azonban nem a római isten, hanem egy tévés karakter,

a Steptoe and Son című vígjátéksorozatban szereplő ló után.

Menedzsere vette el a szüzességét, de nőkkel is próbálkozott

Bár jegyben járt Linda Woodrow-val, szerzőtársa és barátja, Bernie Taupin szövegíró tanácsára két héttel a ceremónia előtt végül lefújta az esküvőt. Erről a kapcsolatáról szól a Someone Saved My Life Tonight című dala. Első szexuális élményét végül menedzserével és egykori nagy szerelmével, John Reiddal élte át, 23 évesen. A pár öt évig volt együtt, később azonban Elton John már tényleg a házasságig jutott egy nővel: 1984 és 1988 közt Renate Blauel volt a felesége, de valószínűleg csak azért, mert a nő öngyilkosságot kísérelt meg, miután Elton már a nászúton közölte, hogy meggondolta magát…


Egy éven belül négy albumot is kiadott

Karrierje elején nem unatkozott: alig több mint egy év leforgása alatt négy nagylemezt is piacra dobott: a Tumbleweed Connection, a Friends, a 17-11-70 című koncertanyag és a Madman Across the Water mind 1970 októbere és 1971 novembere között került a boltok polcaira. Ezzel Elton

minden idők egyik legtermékenyebb brit dalszerzőjének számít.

És nem akármilyen dalok kaptak helyet ezeken a korongokon, hisz az utolsón szerepelt például egyik legismertebb dala, a Tiny Dancer is.


John Lennon vele lépett fel életében utoljára

1974-ben John Lennonnal fogadtak abban, hogy az ex-Beatle Whatever Gets You Thru The Night című kislemeze (amelyben Elton zongorázott) az angol lista élére kerül-e vagy sem. Lennon nem volt optimista, így elvesztette a fogadást, aminek tétje az volt, hogy amennyiben a dal a csúcsig jut, a zenésznek fel kell lépnie Elton hálaadásnapi koncertjén a Madison Square Gardenben. A dolog így is történt: Lennon három dal erejéig színpadra állt vele: sajnálatos módon ez maradt az utolsó nyilvános fellépése 1980-ban bekövetkezett halála előtt.


Freddie Mercuryval női neveken szólították egymást

A Queen egykori frontemberével közeli barátok voltak, olyannyira, hogy még a halála után is ajándékot kapott Mercurytól, akivel egyébként női neveket adtak egymásnak. 1991 karácsonyán, egy évvel a Queen-legenda halála után Eltonnak érkezett egy csomagja, egy párnahuzatba csomagolva. A meglepetés Elton egyik kedvence festőjének, Henry Scott Tuke-nak a festménye volt, amelyhez a következő, kézzel írott üzenetet csatolták: „Drága Sharon, gondoltam, ez tetszene neked. Szeretettel: Melina


Aki a virágot szereti…

1996 januárja és 1997 szeptembere között, tehát nem egészen két év alatt közel 30 millió fontot költött el, ebből 293 ezret csak virágokra. Akkoriban ezt így magyarázta: „Egyedülálló férfi vagyok, nincs kire hagynom a pénzem. És szeretem elkölteni.” De természetesen nemcsak magára, hanem jótékony célokra is rengeteg pénzt költ.

1992-ben létrehozta a saját magáról elnevezett AIDS-alapítányt az Egyesült Államokban, majd egy évvel később az Egyesült Királyságban is.


Rekordtartó

1997-ben, Diana hercegnő halála után az ő emlékére újraértelmezve ismét kiadta az eredetileg Marilyn Monroe-ról szóló Candle In the Wind című dalát, ami második alkalommal egészen elképesztő sikert aratott: több mint 33 millió példány talált gazdára belőle szerte a világon, amivel a mai napig

minden idők legkelendőbb kislemezének számít.

Emellett egyébként 37 arany- és 27 többszörös platinalemez büszke tulajdonosa; nem mindennapi karrierje során több mint 3500 koncertet adott 80-nál is több országban, és összeladásainak száma meghaladja a 250 millió darabot világszerte.


Több mint 250 ezer szemüvege van

Nem, ez nem elírás. Saját bevallása szerint több mint negyedmillió darab tulajdonosa; a pletykák szerint külön hotelszobát is kell bérelnie nekik, ha úton van (ő maga azonban tagadta ezt a híresztelést). Pedig érdekes módon annak idején nem volt szüksége szemüvegre ahhoz, hogy jobban lásson, egyszerűen csak szeretett volna jobban hasonlítani egyik példaképére, az ’50-es évek rock and roll-ikonjára, Buddy Hollyra. Végül a szemüveg lett az egyik legjellemzőbb védjegye, és ma már szinte el sem lehet képzelni, hogy anélkül lássuk valahol.


Többszörös keresztapa

Hiszen ki lenne megfelelőbb erre a szerepre, mint egy hihetetlen gazdag, az adakozásairól és bőkezűségéről híres szupersztár? Többek közt ezért is lehet az, hogy

ő a keresztapja John Lennon és Yoko Ono fiának, Seannak, valamint David és Victoria Beckham fiainak, Brooklynnak és Romeónak, illetve Liz Hurley fiának, Damiannek is.

Ennek ellenére…


Nem minden sztárral felhőtlen a viszonya

Többek közt Madonnával, Lily Allennel és a néhai David Bowie-val is volt már nézeteltérése, a legnagyobb (baráti) csipkelődés azonban közte és Rod Stewart közt zajlik. Amikor a ’80-as évek elején a skót énekes útjára engedett egy sor lufit, hogy így promotálja egyik koncertjét, Elton felfogadott egy lövészt, hogy lője le azokat. Később pedig, amikor Stewart egy hatalmas plakátot szegezett ki London egyik utcáján a Blondes Have More Fun (azaz a szőkék jobban szórakoznak) elnevezésű turnéját népszerűsítendő, Elton is kihelyeztetett egy másikat közvetlenül mellette, a következő szöveggel: „De a barnák jobban keresnek”.