A kis zseni

Eddie mindössze 6 éves volt, amikor szintén zenész édesapja zongoraórákra kezdte járatni, és a kis Edward későbbi elmondása szerint rengeteg energiát fektetett abba, hogy memorizálja tanára kézmozdulatait, valamint olyan szintre fejlessze a hallását, hogy egy zenei darabot hangról hangra vissza tudjon játszani hallás után. Állítása szerint ezért aztán évekig senki nem jött rá arra, hogy valójában egyáltalán nem tud kottát olvasni. Később egyébként klasszikus zenei tanulmányainak tulajdonította páratlan dalszerzői képességét, de nem ez volt Eddie egyetlen kapcsolódási pontja a komolyzenéhez: teljes születési neve ugyanis Edward Lodewijk Van Halen volt, melyből a középső Lodewijk - azaz a Ludwig holland megfelelője - egyfajta tisztelgés minden idők egyik legnagyobb klasszikus zeneszerzője, Ludwig Van Beethoven előtt. Később maga Eddie is egy másik komolyzenei zseni, Mozart után nevezte el egyetlen fiát, Wolfgangot, aki végül a Van Halen utolsó korszakában a zenekar basszusgitárosa lett.

A feltaláló

Eddie nem csupán minden idők egyik legvirtuózabb és legnagyobb hatású gitárosa, valamint a rockzene forradalmasítója volt, de igazi technológiai innovátor is. Saját maga készítette el ugyanis legendás hibrid gitárját, a beszédes nevű Frankenstratot, ami alapvetően egy Fender Stratocaster testi adottságait ötvözte a Gibson gitárok hangzásával és végül Eddie igazi védjegyévé vált. Azt azonban talán még kevesebben tudják róla, hogy három saját találmánya is létezett: 1987-ben egy olyan általa kifejlesztett eszköz került bejegyezésre az amerikai szabadalmi hivatalban, amelynek segítségével a zenészek egy egészen újfajta módon, két szabad kézzel férhettek hozzá a húros hangszereikhez. A gitár vízszintes helyzetben tartásához szükséges összecsukható támasztékot tíz évvel később egy különleges hangolófej követte, legutolsó fejlesztése pedig egy a gitárhúrok feszességének beállítására szolgáló húrtartó volt, 2017-ben.

Az ikon

Eddie piros alapon fekete-fehér csíkos, Frankenstrat nevű gitárját egy fekete alapon sárga csíkozású példány, a Bumblebee követte, ami évtizedekkel később egy másik, szintén tragikusan fiatalon elhunyt gitárhős tulajdonába került, igaz már csak annak halála után. Történt ugyanis, hogy a Pantera egykori gitárosa, Dimebag Darrell, aki Eddie-re mindig is egyik első számú inspirációjaként tekintett, szeretett volna egy másolatot az 1979-es sárga-fekete hangszerből. Halála előtt néhány héttel - életében először - találkozhatott is mesterével egy Van Halen-koncert színfalai mögött, Eddie pedig megígérte neki, hogy hamarosan egy teljesen egyedi darabbal fogja megajándékozni őt. Az élet azonban közbeszólt: mielőtt megkaphatta volna idoljától a hőn áhított hangszert, a milliók által imádott fiatal gitárost új zenekara, a Damageplan koncertje közben, a színpadon terítette le egy megtébolyodott rajongója golyója. A temetésén természetesen Eddie is tiszteletét tette, ráadásul egy különleges ajándékkal érkezett a szomorú eseményre: az 1979-es, sárga-fekete Bumblebeevel, amely a második VH-album hátsó borítóján is a kezében tart. Amikor pedig átnyújtotta a hangszert Dimebag kedvesének, így szólt: „Egy eredeti az eredetit érdemli.”. Így végül Darrellt nem egy replikával, hanem az eredeti, legendás gitárral együtt helyezték örök nyugalomra 2004. december 14-én.

A közreműködő

A ma már ikonikusnak számító gitárszólót, amit Michael Jackson 1982-es „Beat It” című világslágerében hallhatunk tőle, Eddie először nem is akarta feljátszani, mondván a zenekaron belül kötöttek egy egyezséget, miszerint a saját lemezeiken kívül semmilyen más projektben nem vesznek részt külső közreműködőként. Végül Quincy Jones unszolására nagy nehezen beadta a derekát és elvállalta a felkérést, hiszen úgy gondolta, úgysem lesz nagy visszhangja a dolognak, zenésztársai pedig úgyis épp a városon kívül tartózkodtak. Persze azért volt három feltétele: egyrészt nem tüntethetik fel a nevét a lemezborítón, nehogy zenekara tudomást szerezzen a felvételről, másrészt pénzt nem, mindössze egy tálca sört fogadott el fizetségképp, mivel szívességnek tekintette a közreműködést, illetve állítólag arra kérte Jacksont, hogy cserébe majd mutasson neki néhány tánclépést. A végleges szólót egyébként nagyjából 30 perc alatt hozta össze, miközben a szám szerkezetét is átvariálta kicsit, de a változtatás szerencsére Jacko szerint is a dal előnyére vált, a többi pedig - ahogy mondani szokás - már történelem.

Az újító

Ki gondolta volna, hogy az utókor által minden idők egyik legjobb gitárszólójának tartott „Eruption” című instrumentális tételt Eddie valójában sosem tervezte lemezre rögzíteni. Pedig így igaz, hiszen a Van Halen 1978-as bemutatkozó albumán helyet kapó alig 2 perces darab - mint oly sok egyéb, később sorsfordítónak bizonyuló sláger a zenetörténelem során - eredetileg nem került volna fel a banda debütalbumára. A tapping technikát a világgal megismertető klasszikus ugyanis - ami a következő 15 évre egymaga meghatározta a hard rock gitárszólók jellegét - csupán Eddie bemelegítő gyakorlata volt, amit két felvétel között játszogatott egy közelgő koncertjükre készülődve. Szerencsére Ted Templeman producer meghallotta, hogy mit művel az ifjú gitárzseni, és ragaszkodott hozzá, hogy bármi is volt az, azonnal rögzítsék szalagra. Így aztán Eddie nekifutott a dolognak és mindössze egyetlen próbálkozásból történelmet írt. Pedig állítása szerint el is rontotta az egyik részt és minden egyes alkalommal, amikor csak meghallotta, azt mondta magának: „A fenébe, ezt jobban is játszhattam volna.” Valószínűleg ezt egyedül ő gondolta így, hiszen azóta is gitárosok százezreit inspirálja arra, hogy elsajátítsák ezt az akkoriban döbbenetesen újszerűnek ható, elképesztő technikát.

A filmzeneszerző

Azon kívül, hogy a Van Halennel olyan Hollywood-i mozikhoz készített betétdalokat, mint a „Twister” vagy a „Halálos fegyver 4” című kasszasikerek, Eddie egyszer még egy pornófilmhez is szerzett zenét karrierje során. 2006-ban ugyanis barátja, a felnőttfilmes Michael Ninn felkérésére két dalt is a elkészített a rendező „Sacred Sin” című alkotásához. A kérdésre pedig, hogy miért vállalta, hogy a nevét egy szexfilmhez adja, a következőt válaszolta: „Michael olyan nekem, mint Spielberg. A képi világa, ahogy a dolgokat ábrázolja, egyszerűen érzéki..” 

A kreatív elme

Eddie híres volt arról, hogy teljesen hétköznapi eszközökkel, ám annál kevésbé megszokott módon hozott létre teljesen egyedi dolgokat, legyen szó hangszerekről, technikai dolgokról vagy épp megszólalásokról. Az 1978-as „Runnin’ with the Devil” című daluk első másodperceiben az elnyújtott szirénaszerű hangot például valódi autódudák szolgáltatták, amelyeket a saját kocsijaikból, többek közt Alex Opeljéből és az ő Volvójából, illetve néhány Mercedesből és Volkswagenből szereltek ki. A dudákat bedobták egy dobozba, ráakasztottak két autóakkumulátort, majd hozzácsatoltak egy lábkapcsolót. Az így kapott hangot szalagra vették, majd lelassították és így kapták meg a már összetéveszthetetlen, egy pillanat alatt felismerhető hangzást. De az 1984-es Panama című dalban is Eddie saját Lamborghinijét hallhatjuk kifarolni, aminek a kipufogójára is mikrofonokat erősítettek, hogy úgy rögzíthessék a motor felpörgését.

Az utolsó évek

Eddie életének utolsó két évtizedében sajnos többet lehetett hallani egészségügyi, valamint ital-és drogproblémáiról, mint zenei tevékenységéről. A rengeteg gitárral való ugrálás következtében például annyi sérülést szerzett az évek során, hogy 1999-ben csípőprotézis műtéten kellett átesnie, de az igazi problémák a következő évben kezdődtek. 2000-ben ugyanis rákkal diagnosztizálták, aminek következtében el kellett távolítani a nyelve egyharmadát. Bár láncdohányos volt, meglátása szerint a tüdeje teljesen egészséges volt, és a rákot szerinte inkább az okozhatta, hogy évtizedeken át a szájában, egész pontosan a nyelve hegyén tartotta a fémpengetőit. Ugyanis azok rézből készültek, és a koncertek és a próbák során folyamatosan méreganyagot juttattak a szervezetébe a nyállal kölcsönhatásba lépve. De ha ez még nem volna elég, az alkoholnak is olyan súlyos rabja volt, hogy állítása szerint egyfolytában innia kellett ahhoz, hogy egyáltalán funkcionálhasson a mindennapokban. 2007-ben azonban végre elvonóra ment és a következő évtől kezdve soha többé nem nyúlt semmilyen tudatmódosítóhoz. Bár 2002-ben gyógyultnak nyilvánították, 2014-ben ismét rákot állapítottak meg nála, ezúttal a torkában, amivel 2019 óta kórházban is kezelték. 2020. október 6-án vesztette el küzdelmét a gyilkos kórral szemben, mindössze 65 éves korában.