Budapestre jön a Backstreet Boys

Minden idők legsikeresebb fiúcsapata ősszel ismét Magyarországon koncertezik.

Három évvel azután, hogy legutóbb Budapesten jártak,

2022. november 2-án újra hazánkba látogat A.J., Brian, Howie, Kevin és Nick, azaz a Backstreet Boys.


A ’90-es évek második, illetve a 2000-es évek első felének első számú fiúzenekara 2019 májusában kezdte meg a DNA című legutóbbi stúdióalbumukat népszerűsítő, azonos című világkörüli turnéját, melynek keretében a Budapest Sportarénában is teltházas koncertet adtak.

Backstreet Boys, 2019, iHeartRadio Music Festival ; Fotó: Ethan Miller/Getty Images

 

A körút a koronavírus járvány berobbanása miatt félbeszakadt, azonban a kétéves kényszerpihenő után a banda elérkezettnek látta az időt, hogy az óriási érdeklődésnek eleget téve 2022-ben ismét útra keljen.

A legendás ötös 2019 elején dobta piacra DNA című stúdióalbumát, amely 19 év után először nyitott az amerikai lemezeladási mezőny élén, de a világ számos országában is a toplisták élvonalába került. A korongról kimásolt Don’t Go Breaking My Heart című kislemez szintén nagy sikert aratott: 10 év után a banda első Billboard Hot 100-as slágere lett, később pedig a „Legjobb pop duó vagy csapat” kategóriában Grammy-díjra is jelölték.


Az együttes alaposan meg is turnéztatta a korongot, 2019 májusa és 2020 márciusa között teltházas koncertek sorát adták Észak- és Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában egyaránt, 18 év óta a legnagyobb szabású körútjukkal elkápráztatva közel 1 millió rajongójukat, szerte a világon.

A november 2-i budapesti koncerten a legutóbbi anyag dalai mellett természetesen az olyan klasszikus slágerek is felcsendülnek majd, mint a Quit Playing Games, az Everbody (Backstreet’s Back) vagy az I Want It That Way.


A bejelentéssel egyidőben a csapat egy új dokumentumsorozatot is elindított Making of the DNA Tour címmel, amelyben a világ körüli turné kulisszatitkaiba engednek bepillantást a rajongók számára. Az első rész már meg is tekinthető a BSB hivatalos YouTube-oldalán:


Ráadásul különösen szimpatikus gesztus, hogy a Backstreet Boys a jegyeladásból származó bevételek egy részét az otthonuk elhagyására kényszerült ukrajnaiak megsegítése érdekében az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala számára ajánlja fel.

Az Orlandóból származó fiúbanda egyébként negyedik alkalommal áll majd színpadra a magyar fővárosban, először a sikereik kezdetén, 1996-ban, illetve 1997-ben jártak nálunk, mindkét alkalommal a Budapest Sportcsarnokban léptek fel.