'egy tömbházat is szerezzél'

FBI: Maffiaszólam címmel jelent meg Legéndy Jácint új kötete a Prae Kiadó gondozásában, Dezső András fülszövegével.

Legéndy Jácint új verseskötete, az FBI: Maffiaszólam a rendszerváltás utáni évek lírai szempontból idáig teljesen érintetlen jelenségét, az olajmaffia és a diszkómaffia világát mutatja be valós szereplők elmondásai, illetve a költő saját élményei alapján. A könyv egyéni és újszerű felépítéséből adódóan hagyományos verseskötetként, s mellesleg oratorikus verseskötetként ugyancsak olvasható. További érdekességei közé tartozik, hogy a borítót a képzőművész gyanánt is alkotó Legéndy Jácint avantgárd önarcképeinek és kollázsainak felhasználásával maga tervezte, s a belíveket szintén a költő kollázsai illusztrálják. Tehát a kiadvány lírai és vizuális értelemben egyaránt a szerző munkája, így Legéndy Jácint korábbi versesköteteihez hasonlóan művészkönyvnek is tekinthető. Költészeti, vizuális és könyvészeti szempontból rendkívül izgalmas darab: a gyűjtők számára kihagyhatatlan alkotás. Az oratórium elemeiként szolgáló, s ugyancsak Legéndy Jácint sajátos formai és nyelvi leleményeként ismert hasábverseket már folyóiratbeli megjelenésük alkalmával az év legfigyelemreméltóbb versei közt emlegették olyan jó nevű kritikusok, mint Mohácsi Balázs, vagy éppen Sánta Miriam. Ráadásul a versekben szereplő történetek és karakterek hitelességét is igazolva a téma hazai szakértője, az immár Pulitzer-díjas Dezső András (Maffiózók mackónadrágban, Magyar Kóla) írt a kötethez, úgymond stílszerűen, versértékű fülszöveget.

A tartozást behajtják. S a költészetnek volt egy komoly tartozása, amit most Legéndy Jácint fizet ki, hiszen versekbe foglalta a rendszerváltás utáni évek éjszakáinak világát. A sztorit, a nagy korszakot, amit már sokan megénekeltek, de úgy, ahogy ő, idáig senki sem. Tehát az oratóriumban felbukkanó karakterek jórészt valós szereplők. Emberek, akik dumálgattak, nem sejtve, hogy a történeteik egyszer majd versekben kelnek életre. A maffiafeleség, a maffiafőnök, vagy éppen a börtönben becsavarodott verőlegény drámái ezek. Olyan drámák, amiket a brutalitás, illetve az esendőség keretez, mindaz, amit a rendszerváltás utáni káosz kreált. Dolgok, amelyek az évek múltával szerethetőbbé váltak. Hogy is tartja a mondás? Az alvilágnak nincs romantikája. Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.

Szóval a könyvben megjelenő események nagyrészt a valóságon alapulnak, a szereplők pedig az olajmaffiához és a diszkómaffiához kötődő ugyancsak valós személyek, akikkel a rendszerváltás utáni évek folyamán Legéndy Jácint az éjszakában, illetve más helyeken összefutott vagy alkalmilag kapcsolatban állt. Ők spontán beszéltek ezekről az eseményekről, amikor még senki sem gondolta, hogy az elmondottak és a történtek alapján valamikor verseskötet születhet. E visszacsillogó spontaneitás és a hozzá kötődő érzelmi töltöttség alapján is látható: a versek a maffia ösztönös poétikáját ragadják meg. Érdekes, ahogy a történések emberi háttere kirajzolódik: a maffiafeleség, a maffiavezető, vagy éppen a börtönben vallásilag becsavarodott verőlegény kapcsolati, illetve személyes drámája megjelenik, s közben a rendszerváltás utáni időszak szinte napjainkig húzódó társadalmi viszonyrendszerei is értelmeződnek. Néhány szöveghez kötődően a sajtó nyilvánossága előtt zajló pereikről ismert maffiavezérek alakja szintén felfedezni vélhető. Mellesleg két szubkultúra, a zenei underground és a maffia vonatkozású alvilág is találkozik a verseken belül, sajátos hangulatot adva a kötetnek.

Részletek a kötetből:

MINT SZÜRKEPATKÁNY
cellavers

végül a szerb gengszterfiú köpött
be minket pedig aligha gondoltuk
róla hogy megteszi kigyúrt volt s
betonkemény akár egy akcióhős
de három éj után mint szürkepat-
kány vonaglott precízen az előze-
tesben s kaparta szét cellája zöld
falát megzuhant a bezártságtól így
örömmel jelentkezett majd kezdett
pofázni habár évekig a múmiavé-
kony tulajdonosra orroltunk noha
őt hiába vallatták s fenyítették egy
mafla szót nem húztak belőle ki
önbetörés érted a legnagyobb po-
én csak bemész a megbízó üzletébe
s az árus végtagjait összeszíjazod
olyan személyleírást ad rólad hogy
voltaképp anyád se ismerne fel a
biztosító pedig fizet mint ásványví-
zért nyitásnál a drogos hülyegyerek

MAURITIUSRÓL TEGNAP
szökővers

mauritiusról tegnap érkezett a
lányom udvarlója igaz nem járt
szerencsével sajnos kosarat ka-
pott akárcsak ebédidő végén az
állatkertben egy gorilla s világ-
gá üldözte őt a szégyen rómába
indult éjszaka de voltaképp mit
is csinálna nálunk a benzinkú-
ton söprögessen vagy tangóz-
zon a régi szőkített olajjal még
a nyelvet sem beszéli hogy le-
hetne kasszás belőle nemrég fel-
hívott s nyöszörgött a hangja
miként a rozsdás vaskapu még-
is izgató volt alul benedvesed-
tem képzeld anyának szólít a
rosszfiú persze majd figyeltetjük
őt nehogy már öngyilkos legyen
tudod a férjemnek jó kapcsola-
tai vannak a magyar efbiájnál

FÖLDSZINTI BÁRBAN
parancsvers

egy tömbházat is szerezzél
a nagykörút legyen miénk
tizenhármastól a tizenhetes
számig s az épület pincerend-
szerében óhatatlanul szüles-
sen meg a posztmodern al-
világ akárcsak élet az idők
legelső kezdetén probléma
zérus a maffia lelke ott lebeg
már a szürkés betonpadló-
zatok felett jobb oldalon kup-
leráj teremtődik épp a semmi-
ből középen csilingelne majd
a diszkó baloldalt pedig egy
játékterem nőjön varázslatos-
sá alattuk újabb pincerend-
szeren keresztül suhanhatsz
mint őskeresztény hívő az
underground járatokban s
persze a bevételt összegyűjt-
heted viszont gondoskodj ró-
la hogy a földszinti bárban a
lányok maszírozni is tudjanak

Legéndy Jácint: FBI – Maffiaszólam. Prae Kiadó, Budapest, 2022. Szerkesztő: Beke Zsolt. Fülszöveg: Dezső András. Borítóterv, könyvterv és illusztrációk: Legéndy Jácint. Méretek: 134 mm x 207 mm. Oldalszám: 72. Füles, kartonált. Limitált szériában keményborítással és védőborítóval. Ára: 3300 Forint.