Itt az új David Bowie-film első trailere

A Moonage Daydream című dokumentumfilm az első hivatalos alkotás lesz a könnyűzene kaméleonjáról.

Vadonatúj portréfilm készült minden idők egyik legnagyobb hatású zenei ikonjáról, a 2016-ban elhunyt David Bowie-ról. A Moonage Daydream című egész estés dokumentumfilmet május 23-án este mutatták be a Cannes-i filmfesztiválon, a premiert megelőzően pedig nyilvánosságra hozták az első hozzá készült trailert is.


A soha nem látott felvételekkel teletűzdelt doku az első olyan alkotás, ami az énekes családjának engedélyével és jóváhagyásával készülhetett el, akik korlátlan hozzáférést adtak a készítőknek a Bowie-archívum több ezer órányi ritka videóanyagához, valamint az énekes összes nagylemezének mesterszalagjához is.

A Moonage Daydream rendezésért az a Brett Morgen felel, aki korábban a Nirvana elhunyt énekeséről szóló Kurt Cobain: Montage of Heck-kel szerzett hírnevet magának, a film narrátora pedig archív felvételek felhasználásával többek közt maga David Bowie lesz.

Az énekes a ’70-es évek elején vált valódi szenzációvá és tinédzserek millióinak kedvenceivé, glam rock korszaka androgün alteregójának, Ziggy Stardustnak köszönhetően. Erre reflektálnak a trailerben elhangzó sorok is:

Kérdések merültek fel: ki ő? Mi ő? Honnan jött? Egy idegen erő teremténye?  Hátborzongató? Veszélyes? Okos? Buta? Kedves a szüleihez? Igazi? Átverés? Őrült? Normális? Férfi? Nő? Robot? Mi ez?”

Az alkotást íróként, vágóként és producerként is jegyző Morgen szerint a filmmel kerülhetünk a legközelebb ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához a híresen rendhagyó és innovatív művésszel kapcsolatban. Azonban elmondása szerint ő maga sem tudja, hogy életrajzi-, vagy dokumentumfilmként kategorizálja-e művét.

Bowie-t nem lehet meghatározni, őt csak megtapasztalni lehet. Ezért a Moonage Daydreamet is inkább egy egyedi mozis élményként definiálnám.”

Morgen elmondta, hogy öt éve kezdett dolgozni a filmen, amiből két évet csak a felhasználásra bocsátott számtalan archív felvétel tüzetes, lelkiismeretes átnézésével és kiválasztásával töltött.

A Moonage Daydream ugyanis nem csupán Bowie zenei és filmes munkásságát veszi górcső alá, de minden olyan területről is szót ejt majd, amelybe az ikonikus művész belekóstolt élete során, legyen az táncművészet, festészet, szobrászat, forgatókönyvírás vagy épp a színház.

David Bowie a Ziggy Stardust turnén; Earls Court Arena; 1973; Fotó: Gijsbert Hanekroot/Redferns

 

A szeptemberben mozikba érkező, majd 2023 tavaszán az HBO és az HBO Max kínálatába is bekerülő film tehát egy öt évtizeden átívelő karrier lenyomata, ami eddig lakat alatt őrzött exkluzív

hanganyagok, rajzok, naplóbejegyzések, valamint soha nem látott személyes-és koncertfelvételek

segítségével enged betekintést Bowie páratlan életművébe.

“David megmutatta, hogy rendben van, ha önmagad vagy. Hogy a különbözőségeim az erősségeim. Ez a hozzáállás 1971-ben radikálisnak számított. 2022-ben ez már a mainstream. Éppen ezért David Bowie a tökéletes sztár ezekben az időkben.”

A Moonage Daydream elkészítését a Live Nation és az énekes 1970 és 1977 közti zenei katalógusának 25%-os részesedésével bíró BMG finanszírozta, akik elmondták, hogy olyan dalok biztosan felcsendülnek majd a filmben, mint a Changes, a Starman, a Ziggy Stardust, a The Jean Genie, All The Young Dudes, a Life on Mars, a Rebel Rebel, a Fame, a Young Americans vagy a Golden Years.

A nemzetközi megjelenésért a Universal Pictures Content Group felel majd, az amerikai forgalmazó a NEON lesz, a streaming és kábel sugárzást pedig az HBO Documentary Films vállalta magára, de az IMAX-nak köszönhetően a várva várt filmet bizonyos mozik is a műsorukra tűzik majd.