Sting nem akarja, hogy „a gépek csak úgy átvegyék az irányítást”

A 71 éves zenész szerint harc közeleg: meg kell védenünk a humán tőkét a mesterséges intelligenciával szemben!

A 71 éves brit zenész, énekes, dalszövegíró és színész Sting nemrég kapta meg az Ivor Novello-díjat. Ezt követően lényegében „keresztesháborút hirdetett” a zeneiparba is betörő mesterséges intelligencia térnyerése ellen. Így nyilatkozott a témáról a BBC-nek:

A zene építőkövei hozzánk, az emberekhez tartoznak. Ez egy olyan harc lesz, amit mindannyiunknak meg kell vívnunk a következő években: meg kell védenünk a humán tőkét a mesterséges intelligenciával szemben. A technológia hasznos, de nekünk kell irányítani! Nem hinném, hogy hagynunk kellene, hogy a gépek csak úgy átvegyék az irányítást. Óvatosnak kell lennünk!
Forrás: Denise Truscello/Getty Images for Caesars Entertainment

 

Az énekes hozzátette: ugyanúgy gondolkodik az AI által generált dalokról, mint a CGI-t használó filmekről.

Egyáltalán nem nyűgöz le. Azonnal unatkozni kezdek, ha egy számítógép által generált képet látok. Gondolom, ugyanígy fogok érezni, ha a mesterséges intelligencia zenét készít. Talán az elektronikus bulizene esetében működhet a dolog. De az érzelmeket kifejező daloknál nem hiszem, hogy meghatódnék tőle.

Az 1955 óta létező Ivor Novello-díjat dalszerzők és komponisták kaphatják meg. A nevét Ivor Novello walesi zeneszerzőről kapta. Maga a díj egy bronzszobor, mely Euterpét, a lírai költészet és a zene múzsáját ábrázolja. A díjátadót évente rendezik Londonban.

(via Belfasttelegraph.co.uk)