Az irodalmi mű elemzése után egy próbafolyamat alatt nagyon sok minden változik, hiszen a darab lábon való olvasása jelentős tanulságokkal jár és jelentős változtatásokkal is, ez a rendezőt, aki el van foglalva saját egoizmusával, hatalmi kérdésekkel, valószínűleg rosszul érinti, nagyon nehezen tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az esetleges változásokat nem ő kezdeményezte, hanem valami más logika játszik közre,
nagyon nehéz pálya ez, nagyon nehéz úgy élni, hogy a mondataink, cselekedeteink követendő példa legyen az utánunk jövő nemzedéknek, gyermekeinknek, szinte lehetetlen olyan életet élni, amelynek minden pillanatát a kirakatba tudjuk tenni, hogy az utánunk jövő generáció bármikor megtekinthesse és reményt, jövőképet adjon neki, nekik,
amikor megérkezik az életünkben egy csoda egy másik élet egy kis valaki, egy kis herceg például, nem tudjuk honnan, miért, miért pont most, miért ott, szembe találkozunk, meglepődünk, megijedünk, össze-vissza beszélünk, próbáljuk mutatni azt, hogy mi komoly emberek vagyunk, ő pedig csak figyel, kérdez, nyugalmat sugároz, idegesít, mi ülünk, állunk, kapkodunk, idegeskedünk, nagyképűek vagyunk és mit van mit tenni, dialógusba bocsátkozunk, mint felnőtt a gyermekkel, mint egy világ egy másik világgal, egy filozófia egy másik filozófiával, egy nézőpont egy másik nézőponttal, ő ránk van utalva, mi azt hisszük hogy nem vagyunk rá utalva, viccelődünk, komolykodunk, értetlenkedünk, közben vesszük észre, hogy az a logika amit mi követtünk az irodalmi mű elemzése kapcsán, a próbafolyamat kapcsán, az élet értelmezése kapcsán, az életünk érzékelése kapcsán, az megbicsaklik, megváltozik, szembe találkozik egy teljesen más logikával, egy nem földi logikával, ami egy ismeretlen helyről származik, ismeretlen bolygóról, ismeretlen időből,  aztán egy kicsit ismerős lesz, mert kicsit felelevenedik a gyerekkorunk, de elengedjük ezt az érzést, mert csak rendezünk, élünk, nem figyelünk, és amikor ez a kis valaki már nagyobb valaki lesz, és csodálkozva vesszük észre, hogy ő egy külön élet, nem mi vagyunk a fókuszában, hanem valami más, hanem valaki más, mondjuk egy virág, a Virág, akkor egy pillanatra összeesünk, mert eszünkbe jut a mi Virágunk, egy pillanatra megértjük azt a másik logikát, egy pillanatra bevillan mintha mi is megéltünk volna hasonlókat, lassan belátjuk hogy nem mi rendezzük őt, a helyzetet, hanem ő rendez minket, nehéz ez a pálya... rendezők... felnőttek...