Egyéb

Csopa Kémcső Klub

Elmarad
Csodák Palotája - CSOPA
2020. március 19. (csütörtök) 17:00

Helyszín:

Csodák Palotája - CSOPA
1039 Budapest, Mátyás király út 24.

A Csodák Palotája a 2019/20-as tanévben is folytatja nagysikerű nyitott labor programját, melynek keretében a gyerekek önállóan (szakkörként) vagy szüleik, nagyszüleik kíséretében interaktív módon ismerkednek a tudományok egy-egy területével. Hétfőnként és csütörtökönként a természettudományok iránt érdeklődő 8 és 14 év közötti tanulókat valamint kísérőiket várják a Csopába. 17:00-tól 18:00-ig, hatvan percben újabb és újabb tudást csepegtetnek a résztvevők kémcsöveibe. A bázis a Richter Gedeon labor, ahol a kémia világával ismerkedhettek meg. A Csopa attrakcióinak segítségével kalandozhattok a fizika, a biológia és az orvostudomány területén. A laborfoglalkozások nem épülnek egymásra, külön-külön is látogathatók.


2020. március 2., hétfő és 2020. március 5., csütörtök - Természetes érzékelők
Mi mindenre használható egy telefon a kémia és a fizika területén?


2020. március 9., hétfő és 2020. március 12., csütörtök - Az áram nyomában
Interaktív laborfoglalkozás megrázó kísérletekkel.
"Ha már odahaza összeszerelted az első áramkörödet, és akkor is, ha nincs nálad mindig egy elem, egy izzó és egy kevés drót, tarts velünk az áram nyomában. Kövesd az elektronokat!"


2020. március 16., hétfő és 2020. március 19., csütörtök - Jégkorszak
Jeges kalandok várnak a kis kémikusokra. Kísérletek jéggel és vízzel. "Fagyasztunk, olvasztunk, a természetben megfigyelhető jelenségekkel ismerkedünk a hatvan perces foglalkozás során."


2020. március 23., hétfő és 2020. március 26., csütörtök - Öt érzék tudománya
Ismerkedés az Érzőlénnyel a Természet műhelyében, majd forgószínpados közös kísérletezés a hallással, szaglással, ízleléssel, látással és tapintással kapcsolatban.


2020. március 30., hétfő - Csopa CSI
Bűntény a Csodák Palotájában, izgalmas nyomozásba kezdenek a helyszínelők.


A foglalkozáson a napi- és a kedvezményes délutáni belépőjeggyel, valamint a havibérlettel lehet részt venni. Mivel a maximális létszám 20 fő, ezért érdemes előzetesen regisztrálni a tok@csopa.hu e-mail címen (egyszerre több foglalkozásra is lehet regisztrálni). Szabad helyek függvényében a helyszínen is lehet a programhoz csatlakozni, részletekről érdeklődjetek a pénztárban.


Gyülekező 16:50-kor a Csodák Palotája bejáratánál, a gyerekeket ugyanitt adják át a szülőknek 18:05-kor.