Vaszilij Szigarjev orosz kritikusai szerint a Fekete tej "a harmadik évezred kezdetének Éjjeli menedékhelye... A legteljesebb reménytelenség állapotáról szól - kiüresedett, besározódott, életképtelen emberekről; cinikus fővárosiakról, és jólelkű, de kilátástalan sorsú vidékiekről. Olyan, mintha a darabot nem is fiatal író írta volna, hanem egy gonosz, öreg moralista, akinek elege van már mindenkiből." Pedig Szigarjev ekkor mindössze huszonhat éves. 1977-ben született Szverdlovszk közelében, az Uralban. Elvégezte a jekatyerinburgi színházi intézet drámaírói kurzusát. Az Európában is ismert és elismert drámaíró, Nyikolaj Koljada tanítványa. Tizenöt darabja közül a Gyurma (Plasztyilin) cíművel aratta első nagy, nemzetközi sikerét, amelyért már akkor is díjakat kapott, amikor a darab még csak kéziratban létezett.
A hangulatában és nyelvében is hasonló Fekete tejért két moszkvai színház is versengett, és aztán szinte egy időben tűzte műsorára: Mark Rozovszkij színháza "A Nyikitszki kapunál" és a Gogol Színház - egy hatalmas metró- és vasútállomás szomszédságában. A darab is egy ugyanilyen lepusztult állomáson játszódik. A Fekete tej egy fiúról és egy lányról szól, akik távol-keleti kenyérpirítók eladásából élnek, járnak egyik helyről a másikra. Ezen a látszólag istentől, embertől elhagyatott helyen találkozunk velük, ahol nem állnak meg, csak a tehervonatok. A lány terhes, elmegy a magzatvize. Itt kell megszülnie a gyerekét. Szülés közben meglátja az Istent, és mellesleg találkozik egy emberrel is, Pása nénivel, az egyik becsapott vevőjükkel...
