-performatív virrasztás-

A temetők a befejezés és az elengedés szimbolikus terei, míg a hozzájuk kötődő rituálék a saját mulandóságunkra, végességünkre való reflexió gyakorlatai. Ezzel párhuzamba helyezhetőek a szemétgyűjtők, és a csatornák, amikbe a már nem kellő háztartási hulladékaink, valamint saját salakanyagaink kerülnek. Ott fekszik minden, ami felesleg, ami teher, amitől meg kell szabadulni.
Ugyanakkor a sírkövek, a vésetek, a talpunk alatt történő bomlási folyamatok az örök együttmaradás ígéretét is magukban hordozzák, kiegészülve a halál utáni állapot misztikumával. Ellenben kérdés, egy tárgyi anyag mikortól halott: a kiselejtezést vagy a megsemmisülést követően? Felhalmozott lomjainkhoz jellemzően az a képzeleti munka kapcsolódik, hogy azok a “vége” után elegánsan semmivé foszlanak - ellentmondva pl. az interneten terjedő és közismert, szennyezett óceáni partszakaszok fényképeivel.
A performatív virrasztás részvételi játékaival célunk a fenti gondolatok és kételyek felerősítése, valamint a világ szövetében való helyünk keresése, saját anyaglétünk és anyagtestvéreink elfogadása. Véget mondunk a végállapotoknak - ebben segítségünkre az elhagyott temető és a virrasztás okozta féléber állapot muszáj atmoszférája lesz.

Helyszín: Pesthidegkút-Ófalu régi temető