Váncsa István előadása a francia konyhának arról a vetületéről szól, amelyet a külvilág nem igazán ismer, sőt néha a létezéséről se tud. A francia kulináriára gondolván eszünkbe jut a bouillabaisse, a cassoulet, a quiche Lorraine, a ratatouille, továbbá az olyanok, mint az osztriga, a kecskesajt, a különféle pâték, rillettes-ek és terrine-ek meg az effélék. Ez mind szép jó, a könyvben pedig megfelelő rész­letességgel vannak jelen, de akad itt sok olyasmi is, amiről az avatat­lan külföldinek sejtel­me sincs. Gondolnánk-e például, hogy a Rhône deltá­jában (ami olyan Provence-ban, mint nálunk a Hortobágy, csak vi­zesebb), különféle nyá­jak, gulyák és ménesek legelésznek, a tájegység jellemző étele pedig a gulyás? Neve bœuf à la gardiane, vagy egysze­rűen csak gardiane, azaz gulyás. Nem egészen olyan, mint a mienk, hanem inkább az erdélyi to­kányokra hasonlít, viszont igen finom. Vagy gondolnánk-e, hogy Fran­ciaország népe imádja a pacalt, tájegységen­ként eltérő módon főzi, egyik változat finomabb, mint a másik, zömük csípős, némelyik ráné­zésre az általunk ismertre hasonlít, íze viszont sokkal komplexebb és izgalmasabb? És mit szólunk ahhoz, hogy a francia szakács vagy házi­asszony a nálunk kissé lenézett disznólábból (gyengébbek kedvéért sertésköröm) ünnepi asztalra illő ínyencfalatok hosszú sorát képes elő­állítani? Mindezekről és sok minden másról is szó lesz az előadásban, amely Váncsa István Lakoma. A francia konyha legfinomabb ételeiből című új könyvéhez (a Lakoma harmadik köteté­hez) kapcsolódik.