Kiállító művészek: Fazekas Balogh István, feLugossy László, Lenkey-Tóth Péter, Molnár Irén, Sándor Zsuzsa és Stark István

Fazekas Balogh István
Fazekas Balogh István sárospataki alkotó 1952-ben született Egerben, diplomáját a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerezte. A Comenius Tanítóképző Főiskola Művészeti Tanszékének nyugalmazott docense.

Zenei és filozófiai inspirációjú, konstruktív elektrografikai műveiben dinamikus szín- és formaképletek élet-analóg viszonyait, továbbá képzetes téri konstrukciók kétdimenziós leképezéseit tálalja a képi dramaturgia hatáseszközeivel.

Alkotásaival tíz egyéni és közel százhúsz kollektív tárlaton vett részt Közép-Európában.

A Spanyolnátha művészeti folyóirat rendszeres szerzője, a Magyar Küldeményművészeti Társaság alapító tagja. Munkássága elismerését többek között Comenius emlékérem, Ködöböcz József Díj és a Zempléni Nyári Tárlat több díja fémjelzi.

feLugossy László,
saját megfogalmazása szerint autodidakta képzőművész és performance művész, lassan 21 éve él Sárospatakon. Számos egyéni és csoportos kiállításon jelent meg már képeivel a városban. Volt kiállítása a pataki Képtárban, az Újbástyában, az Artért Galériában, a Comenius Tanítóképző Főiskola Galériájában. A Munkácsy-díjas művész országos és külföldi tárlatokon is szerepel. A szentendrei Vajda Lajos képzőművészeti Stúdió tagja, 2012-ben életmű kiállításra kapott lehetőséget a debreceni Modemben. Legutóbbi nagyszabású kiállítása 2017-ben Levitáció címmel Bukta Imre és Szirtes János képzőművészekkel a szentendrei Művészet Malomban volt.feLugossy

Aktív, termékeny életet él, részt vesz a Képtár múzeumpedagógiai munkájában, szívesen foglalkozik társművészetekkel is, és néhány művészeti, irodalmi jellegű könyve is megjelent.

Lenkey-Tóth Péter
Művészi hitvallása: "Szemlélődő élet. A lét teljes, a világ egy kerek, zárt egész. A végtelenség pozitív állítmány. Nincs egyedi, csak egyetemes. A végesben nincs mulandó, a végtelenben nincs hiány. Ez az eltűnt hiány foglalkoztat. A festői szándékom minden esetben a hiány jelénlétéből vagy a jelenlét hiányából ered, ezért írom felül a megjelenítendő dolog belső határait. A reprezentált hétköznapi tárgyak súlytalanul lebegnek egy nem meghatározott térben. Ez a lebegés a csend, amely alapot adhat az elmélyülésre, a meditációra és az önreflexióra. Habár vannak segítő koordináták, referenciák vagy allúziók, de a pontos források és a konkrét gyökerek hiányoznak. Valami személyesség azonban mindig megjelenik a személytelenben."

Molnár Irén
Pro Urbe-díjas festőművész-tanár, a Comenius Tanítóképző főiskola nyugalmazott főiskolai docense, generációknak tanította, s műveivel ma is tanítja az ábrázolás művészetét és örömét. Hiszi, hogy a gondolat megtalálja a számára legmegfelelőbb formát. Minden festőeljárás izgatja, mert más-más lehetőséget kínál. Alkotásai erősen kötődnek Sárospatakhoz. Házakban, utcákban, ablakokban rejlő emberi üzeneteket közvetít a festészet nyelvén úgy, hogy eközben törekszik a körülötte lévő világ szépségeinek a bemutatására, mert reméli, hogy annak átérzése a jó felismerésére ösztökélheti a nézőt.

Sándor Zsuzsa
Az emberi kapcsolatok festészeti kérdésekként érdeklik, bár képterveit mindig rajzos mozdulat- és kompozíciós vázlatokkal kezdi. Festményeit általában egyetlen színcsoportra – sárgákra, kékekre vagy fehérekre – hangolja és ebben a közegben ragyogtat fel kevés komplementer színt. Részben látványok emlék-lenyomatai inspirálják, ilyenek például vonatos utazásban megfáradtan üldögélő emberek, vitatkozva egymásnak feszülők vagy éppen belső vívódással küszködők. Alkotásai azonban nem portrék, nem ismerhetünk fel bennük konkrét személyeket – a látványszerű ábrázolás munkásságának kezdetétől nem kelti fel érdeklődését. Figurái jelzés-szerű alakok, így nem is igen nevezhetők ábrázolásoknak, inkább fizikai és lelki moccanások érzékleteinek kifejezései...

Néhány festménye a Miskolci Galériában, népművészethez kapcsolódó papírmetszet sorozata a Miskolci Herman Ottó Múzeumban, egy-két grafikai lapja a Sárospataki Képtárban található meg.

Stark István
„Nem mindennapi dolog amikor az embert megközelíti a halál. Ekkor elgondolkozik a lét és nemlét kérdéseiről. Tudjuk ugyan, hogy az élet véges… de azt is, hogy az ember mindig az életre készül.

A lét és nemlét kérdéseinek vizuális kidolgozását honnan lehet indítani? Esetemben a világhoz való viszonyulásnak, ’beállítódásnak’ megváltozása erre a válasz. Egy természetes beállítódásból lépek át a filozófiai beállítódásba, s itt teszek szert egy olyan tiszta tudati állapotra, amelyben már könnyű vizuális képeket megfogalmazni. Ez egyfajta felemelkedés a korábbi létem fölé. Amit így a felemelkedés miatt magunk mögött hagyunk, abban az ember pszicho-fizikai lényként jelenik meg. Ez a visszanézés önmagunkra képek sokaságát jeleníti meg bennem egészen a zsigerekig hatolva. Maga a folyamat, ami ilyenkor végbemegy, már hozzátartozik a mindennapjaimhoz és természetes.”