A paprika őshazája Dél-Mexikó, Közép-Amerika és az Antillák szigetcsoportja. Az őslakó indiánok orvosság és fűszer gyanánt használták. Kolumbusz Kristóf tengeri úton akarta elérni a keleti Fűszer-szigeteket. Az Újvilágból azonban nem az ismert fűszerekkel, hanem - többek között - egy addig sohasem látott ajándékkal, egy paprikanövénnyel tért vissza. A növény kezdetben Európa barokk főúri kertjeit díszítette, illetve kereskedelmi utakon eljutott Törökországba is. Innen balkáni közvetítéssel került hazánkba. Az 1500-as évek második felében Széchy Margit főrangú asszony kertjét is díszítette már egy vörös törökbors nevű növény (ez időben még indiai bors vagy pogánybors névvel is illették). A paprika elnevezés a 18. században bukkant fel először, mint a bors délszláv nevének (papar) kicsinyítő képzős alakja, s ezután a magyar használat által vált egyetemes, nemzetközi szóvá. Szegeden 1748-ból találjuk az első feljegyzést egy piarista számadáskönyvben, melyben a paprika szó szerepel. Hazánkban kezdetben orvosságként használták hideglelés (váltóláz) ellen, csak később vált a magyar konyha meghatározó fűszerévé.

Míg a termelés a 19. század közepéig a családi ellátás keretein belül maradt, a századfordulóra a feldolgozás már ipari méreteket öltött és a kereskedelem jelentőssé vált. A paprikatermesztés a régióban Szeged-Alsóvárosról indult a Szegedhez közel eső feketehomokos területeken, a Tisza "áradmányos" földjén. 1934-ben zárt körzetté nyilvánították Szeged környékét, így az ezen kívül termelt fűszerpaprikából készült őrleményt tilos szegedi paprikaként forgalmazni. A betakarítás kizárólag hagyományos kézi szedéssel történt, amit akár háromszor, négyszer is elvégeztek, és ezzel biztosították azt, hogy csak a tövön beérett legjobb minőséget adó termés kerüljön további feldolgozásra. Híres, Szegedhez szorosan kapcsolódó kép a házak oldalán lógó fűszerpaprika-füzérek sora. A szegedi paprika egyedülálló minőségének genetikai alapját a Szeged környékén nemesített, államilag elismert fűszerpaprika-fajták jelentik. Ezek alkalmazkodtak a tájkörzet adottságaihoz legjobban, ugyanis nemesítésük folyamatában felhasználták az e vidéken egy évszázad alatt kialakult eredeti ízt, aromát, színt adó fűszerpaprika-populációt.

A szegedi paprika különleges volta nemcsak a több száz éves törődésnek, a felhalmozódott szaktudásnak és a hagyományok erényeit követő feldolgozásnak köszönhető, hanem annak is, hogy Magyarországon nagyon kedvezőek a feltételek a melegkedvelő fűszerpaprika számára. A szegedi tájkörzetben olyan hőmérsékleti, napfény- és csapadékviszonyok uralkodnak, amelyek valamennyi fűszerpaprika-termő terület közül itt a legkedvezőbbek. A kor emberének fokozottan szüksége van vitaminokra, antioxidáns anyagokra. A fűszerpaprikát elsősorban fűszerként használjuk, pedig a benne rejlő vitaminok, antioxidánsok mind szervezetünk védelmét szolgálják. Szent-Györgyi Albert Nobel-díja, a C-vitamin és a szegedi paprika szorosan összefonódott fogalmak, egyik a másikat tette világhírűvé. De a színt adó karotinoidok, a provitaminok, a kapszaicin, a paprikamagban található tokoferolok mind-mind a 21. század anyagai. A paprikát korábban is használták gyógyszerként, ma is gyártanak gyógyhatású készítményeket belőle, és a jövőben is egészségünket szolgáló fűszerként fogyaszthatjuk a szegedi paprikát.