A japán teaszertartás (szadó) több száz éves rituális jellegű teafogyasztás. A szárított zsenge zöld tealevelekből készített teaport vízzel keverve bambuszecsettel habbá verik, majd kukoricaliszt és porcukor keverékéből készült cukrot ropogtatva kortyonként fogyasztják. Az édes és keserű keveredése olyan íz özönt idéz elő, ami az idegekre hatva a felfrissülés, a megtisztulás érzetét kelti.

A japánok nemzeti itala a zöld tea (nem tévesztendő össze a teaszertartással), a zöld tealevelek leforrázott leve, amit minden ízesítés nélkül fogyasztanak. A teakiöntő edények és teáscsészék formájának és mintájának számtalan stílusa létezik.

A japánok szeszesitala a rizsből erjesztett szake (rizsbor), amit télen melegítve, nyáron hűtve porcelán kiöntőből kitöltve kis fületlen porceláncsészékben szolgálnak fel.

A japán étkezés evőeszköze az evőpálcika, edényei főleg porcelánból és "urushi" lakkozott fából készülnek. Utóbbinál a lecsiszolt és megformázott edényt lekenik az urushi-fa természetes lakkjával, majd szárítás után simára csiszolva újra lelakkozzák. Hagyomány szerint az edényt száz ilyen leheletvékony lakkréteggel kell bevonni, hogy ellenálljon bármiféle karcolásnak, vagy savnak. Az urushi-lakkozást festett és aranyozott mintákkal is díszíthetik.