André Kertész és Lőrinczy György mindketten New Yorkban tevékenykedtek az 1970-es években, fotóalbumaik Magyarországon ugyanabban az évben jelentek meg. Más-más generációhoz tartoztak és különböző utakat jártak be, igencsak másfajta szemlélettel hoztak létre eltérő karakterű műalkotásokat. A Mai Manó Ház PaperLab Galériájában egymás mellett kiállított munkáik és életműveik véletlenszerű találkozási pontjai talán emiatt is tűnhetnek elsőre meglepőnek.

„Kedves Lőrinczy úr, remélem ez a pár sor nem találja Pesten, hanem Londonban, hol a NY. könyvét ki is hozták! Úgy legyen. A kiállításom jövő év májusban lesz, ugyanakkor egy kiskönyvvel is kijönnék, mint tudja. Ha csak egy mód lesz, hazaszaladok. Előzőleg Stockholmba vagyok kiállítás keretein belül meghívva április közepén. Jó lesz kicsit Europába lenni, az itteni szemét, gengszter atmoszféra után. Bár olvasom, ott is nagy változások vannak. Kívánom, hogy inkább Londonban legyen és ne Pesten, mikor hazamegyek. Találkozhatunk mi Londonban is. Úgy legyen!!! A legjobbakat az új esztendőre, karácsonyra.” – írta egy üdvözlőlapon André Kertész Lőrinczy Györgynek 1970 telén.

A két művész ismeretsége New Yorkban kezdődött néhány évvel korábban, amikor Lőrinczy György 1968-ban Amerikába utazott barátai, Edit de Ak és Peter Grass meghívására. Hogy útlevelet és valutát kapjon, Lőrinczy azt találta ki, hogy csinál egy fotóalbumot New Yorkról, amelyhez felesége, Lőrinczy Kati visszaemlékezése szerint a Corvina Kiadótól még kétszáz dollár előleget is kapott. New York, New York című albuma végül 1972-ben jelent meg 1968-as fényképeiből a Magyar Helikon kiadásában. A New York-i hangulatot ekkoriban többek között a hippik, polgárjogi küzdelmek, kábítószerek és diákmozgalmak határozták meg. A Lőrinczy-házaspárt ez a légkör teljesen „elkábította”, éjjel-nappal a várost járták, partikra, koncertekre mentek és művészekkel ismerkedtek össze. André Kertész ekkoriban már több, mint harminc éve New Yorkban élt, és az 1950-es évek elejétől megújult lendülettel kezdett fényképezni. Munkássága iránt ebben az időben újjáéledt a nemzetközi érdeklődés: műveiből 1963-ban nagyszabású retrospektív tárlatot rendeztek a párizsi Bibliothèque Nationale-ban, 1964-ben pedig önálló kiállítása nyílt a New York-i Museum of Modern Artban John Szarkowski rendezésében.

Mindeközben az 1960-as években Magyarországon a Kádár-korszak hivatalos kultúrpolitikájának érdeklődése is megerősödött a külföldön élő magyar alkotók iránt. Ennek egyik jeleként a Műcsarnokban 1969-ben egyéni kiállításokon mutatták be Amerigo Tot és Victor Vasarely munkáit, majd 1970-ben a Passuth Krisztina által rendezett XX. századi magyar származású művészek külföldön című tárlatot. A Magyar Nemzeti Galériában már 1966-ban megnyílt A magyar fotóművészet 125 éve című kiállítás, amelyen külön szekcióban mutatták be külföldön élő magyar fotográfusok alkotásait, köztük André Kertész több képét is. Kertésznek ezután 1971-ben a Magyar Nemzeti Galéria egyéni tárlatot is szentelt, 1972-ben pedig a Fotóművészeti Kiskönyvtár részeként a Corvina Kiadó megjelentette első magyarországi albumát. Ezekre az eseményekre Kertész már a bevezetőben idézett, Lőrinczy Györgynek írott üzenetében is utalt: „A kiállításom jövő év májusban lesz, ugyanakkor egy kiskönyvvel is kijönnék, mint tudja.”

Az elkészült kiadvány végül nem nyerte el Kertész tetszését, mivel a kiadó nem a művész által jóváhagyott formátumban közölte képeit. „Levagdalták a képeimet. Meg voltak csonkítva a képek, s ez nincs rendben. A képnek pontosan úgy kell maradnia, ahogy a fotográfus maga csinálta.” – nyilatkozta Kertész később, 1984-es magyarországi látogatása alatt a könyvről. A „félresikerült” albummal egy évben jelent meg végül Lőrinczy György New York, New York című fotókönyve is, amelyből egy dedikált példányt is küldött Kertész számára a következő üzenettel: „Azt hiszem, és úgy érzem, hogy Ön tudtán kívül sokat segített nekem ennek a könyvnek az összeállításában. Nagyon is jól emlékszem New-Yorki beszélgetésünkre. És a tanácsaira is.”

Azonban akárcsak Kertésznek, Lőrinczynek is kellett kompromisszumokat kötnie az album tervezésekor, amelynek bevezetőjében így írt munkájáról: „Ez a könyv nem New Yorkról, a városról vagy New York államról szól. Azokat az embereket fényképeztem, akik között éltem 1968-ban, azokat a helyeket, amelyek valamiért érdekesek voltak az én számomra. A könyvben nincsenek képek nevezetes épületekről, gépesített amerikai háztartásokról, bankhivatalnokokról, milliomosokról, elárusítólányokról, fényről, árnyékról és egy sereg más dologról. (...) Közöttük: hippik, művészek, egyetemisták között laktam az East Village-ben. A szomszéd utcában volt Tom Wesselman műterme, néhány sarokkal odébb Andy Warhol Factoryja, a zöldséges éjszaka is nyitva tartott, és az utcákon tömjénszag volt. Jól éreztem magam közöttük.”

Lőrinczy abban végül engedett – mivel a könyvet hivatalosan nem művészkönyvként, hanem városalbumként tervezték kiadni –, hogy a kiadványba néhány hagyományosabb képet is beválogatott. Emellett azonban kifutó képoldalakat, oldalpárokat és zsírpapírra készült, színes és áttetsző nyomatokat használt fel, néhány kép pedig szolarizálva került be a kötetbe. Ezek olyan újításoknak számítottak, amelyek akkoriban jelentős hatást gyakoroltak a progresszív magyarországi művészeti közegre, az albumot emiatt máig fontos kiadványként tartják számon. A szokatlan megoldások miatt Lőrinczyt ugyanakkor konzervatívabb körökben a formalizmus vádjával is illették: „Egyes fotók kifejező erejét valóban fokozták ezek az eljárások, de néha önmutogató modernkedésnek hatnak, már csak azért is, mert a különböző technikákkal készített képek olykor zavaróan hatnak egymás szomszédságában.” – állapította meg például „F. L.” monogrammal jegyzett kritikusa a Magyar Hírlap 1973. februári számában.

André Kertész és Lőrinczy György mindketten New Yorkban tevékenykedtek az 1970-es években, fotóalbumaik Magyarországon ugyanabban az évben jelentek meg, de munkáik nem csak ezen alkalmakkor szerepeltek közel azonos időben közel egy helyen. 1984 tavaszán a negyedik Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül „kiemelkedő emigrációs személyek” meghívására került sor, ennek folytán többek között Kertészt is díszvendégként utaztatták Magyarországra, képeiből egyúttal önálló kiállítást is rendeztek a Vigadó Galériában. Ezzel közel egy időben a Fotóművészeti Galériában Lőrinczy György New York, New York című kiállítása volt látható 1972-es albumának anyagából – a művész korán bekövetkezett halála miatt sajnos már közvetlen közreműködése nélkül. A két alkotó életműve közel egyszerre zárult le: Kertész 92 éves korában hunyt el 1985-ben, míg Lőrinczy 46 éves korában 1981-ben. Más-más generációhoz tartoztak és különböző utakat jártak be, igencsak másfajta szemlélettel hoztak létre eltérő karakterű műalkotásokat, életműveik véletlenszerű találkozási pontjai talán emiatt is tűnhetnek elsőre meglepőnek. (Rátkai Zsófia)