A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum és a Galerija Klovićevi Dvori (Zágráb) közös projektje. Célunk, hogy a horvát-magyar kulturális és művelődéstörténeti kapcsolatokat széleskörűen és szemléletesen mutassuk be, ezáltal erősítsük a két nemzet összetartozás élményét. 800 év közös öröksége igen szerteágazó, ezeket az emlékeket alapvetően nyolc témakör köré csoportosítva mutatjuk be.

A két nép közös történelme Zvonimir horvát király 1089-ben bekövetkezett halálával kezdődött, midőn özvegye, I. Béla magyar király leánya, Ilona királyné a horvát előkelőségek egy részének támogatásával bátyját, az elhunyt király sógorát, Szent László magyar királyt hívta be az országba. László király sereggel indult horvát földre dinasztikus jogainak érvényesítése céljából. A középkori kapcsolatok újabb meghatározó eseményét Könyves Kálmán 1102-es megkoronázása jelentette, amivel létrejött a több mint 800 évig fennálló magyar–horvát perszonálunió. A közös múlt első évszázadai a horvát historikus festészetben is nyomot hagytak. Ezekből a reprezentatív alkotásokból is válogat kiállításunk. A reneszánsz hatásainak külön fejezetet szentelünk, és bemutatjuk, hogy a földrajzi közelség következtében az itáliai humanizmus is markánsan éreztette hatását mindkét ország területén. A horvát-magyar államközösség heraldikai reprezentációjában a társországok kapcsolata számos módon megnyilvánult, ennek látványos jeleit több műtárgy bemutatásával tárjuk a közönség elé. A barokk korban mindkét államban élénken élt a magyar szent királyok tisztelete. Ennek a közös kultusznak a reprezentálására a zágrábi székesegyház ikonográfiai programjából és liturgikus tárgyaiból több szép példát is felsorakoztatunk. Külön egységet szentelünk a mindkét nép történelmében kiemelkedő szerepet játszó Zrínyi családnak. A kettős, horvát és magyar hazafiság szellemében folytatott tevékenységük kitörölhetetlen nyomot hagyott a két ország kultúrájában és művészetében.

Az osztrák–magyar kiegyezést követően, 1868-ban sor került Magyarország és Horvátország alkotmányos viszonyának rendezésére is, amelynek értelmében a két ország egy államközösséget képezett, de ezen belül a horvátok külön territóriummal bíró politikai nemzetet alkottak saját országgyűléssel és belpolitikai önállósággal. Fontossága miatt kiemelendő Fiume szerepe a korszakban. A magyar kormányzók fennhatósága alá tartozó, világra nyitott, dinamikusan fejlődő kikötőváros, Magyarország egyetlen tengeri kikötője, egyfajta sajátos ötvözetét adta a különféle nemzetek kultúrájának és mentalitásának. A 19. század végére a Monarchia második legnagyobb üdülőhelyévé váló Abbázia (mai nevén Opatija) az osztrák előkelőségek mellett a magyar arisztokraták és tehetősebb polgárok körében is igen nagy népszerűségnek örvendett, újabb közös kapcsolódási pontot kínálva a két nemzet között.

A különféle, változatos nemesi életutak jól mutatják a két ország közötti mobilitást. A 17. századtól kezdve több jelentős politikai karriert befutó, horvát eredetű nemesi famíliát tartunk számon Magyarországon, emellett egyes magyar arisztokrata családok a jelenlegi Horvátország területén váltak a közös kulturális örökség megteremtőivé.

A kiegyezésnek köszönhetően Horvát-Szlavónország önállóan képviselte magát a Magyar Királyság gazdasági, ipari és kulturális fellendülését hirdető, nagyszabású 1885-ös és 1896-os országos kiállításon. Ennek bemutatása mellett külön blokkban foglalkozunk a 19. századi építészeti kapcsolatokkal is. Magyar építészek számos megrendelést teljesítettek Horvátországban. Ezek az építészeti emlékek máig meghatározó arculati elemei egyes horvát városoknak. A művészeti kapcsolatok terén is szembetűnő hasonlóságokat fedezhetünk fel a horvát és a magyar művészek munkáiban, elég, ha csak Vlaho Bukovac horvát festő, és a világhírű, magyar mester, Munkácsy Mihály alkotásaira gondolunk. Kiállításunk ezekre az érdekességekre is rávilágít.