„A szobor átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen, anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, aminek anyagisága csak megjelenésében igaz. A szobor szellemünk konkrét lenyomata, mondhatni kristálya. A kristály az anyag időtlen állapota, ahol a REND uralja a KÁOSZT és ezáltal a múltat a jövőbe vetíti. Legértékesebb kristályunk a gyémánt, amiről már tudjuk, hogy a felrobbant csillagok belsejéből került bolygónk anyagába. Az is tudott már, hogy az élet csillagporból született. Az ÉLET az evolúció egyre magasabb szintű stációin újra meg újra átrendeződik. A legfelső fokon a tudat szintjén önmagunkra találva, minden megvilágosodik és átlényegül. Az átlényegülést az anyagra vetítve, mágikus töltéssel feszülő formákhoz vezet.” (Diénes Attila)