Egry József a modern magyar festészet egyik legkiválóbb mestere, a huszadik századi művészetünk egyik legeredetibb hangú, drámai erejű képviselője. Az egyetemes festészet történetéből Turner szellemi rokona; a magyar tájképfestészetben expresszív látványfestészete Szőnyi István, Bernáth Aurél és más posztnagybányai művészek szemléletével, látásmódjával rokonítható.

A dunántúli (Zalaújlak) szegény családból származó festő családjával Budapestre költözve, a Nemzeti Múzeumban Munkácsy Mihály festményeit tanulmányozva igyekezett elsajátítani a festészet alapelemeit. Művészképző iskolába nem járt, tanulmányúton is csak rövid ideig tartózkodott Münchenben, majd tanult Párizsban a Julian Akadémián, és erősen hatott rá a Belgiumban töltött időszak (Meunier) .

Az első világháború végétől, 1918-tól a Balaton mellett telepedett le, előbb Keszthelyen, majd Badacsonyban, s itt élt családjával több, mint harminc esztendőn át. Egyéni stílusát itt találta meg, ahogy ő mondta, "szülőföldje levegőjében". Ez a táj kimeríthetetlen témát adott műveihez. A Balatonhoz kötődik alkotóművészetének leghosszabb időszaka. Képeinek kedvelt motívumait a festő újra meg újra megfestette: a tó végtelen víztükrét és fénnyel átitatott atmoszféráját, Badacsonyt és a kilátást Fonyód felé, a balatoni párás fényeket és a szőlőhegyet; hegyet és a vizet, a hegyből és a vízből élő embereket; a természetet és az embert, a kettő hol küzdelmes, hol békés kapcsolatát. Számtalan nézőpontból, sokféle napszakban festette a Balatont, de soha nem pusztán a táj hatott rá, hanem annak a kozmikus egésszel való viszonya. Ez a panteista természetlátás hatja át műveit, s a konkrét tájképi motívum ettől lesz több jelentésű, átszellemített: a végtelen kifejezője.

Egry a tó megszállottja volt. Felfokozott intenzitással festette a napkorongot övező koncentrikus vagy fényzuhatagos sávokat, a fényben feloldódó fákat és épületeket. Jellemző rá az impresszionizmus fényszeretete, a konstruktív irányzatok belső szerkesztettségű rendszere, a plein air frissessége és az expresszív drámaiság.

Élete egy volt a festészettel: "én mindig azt festem, amit élek" vallotta. Egyszerű szavakkal megfogalmazott ars poeticája is mutatja, művészete mennyire kortárs, mennyire huszadik századi, mennyire egyetemes.