„A színész halála után csak emlékek maradnak. Játékemlékek, kellékek. Halálával művészete megszűnik. A kortársak halálával emléke is kivész. Festmény vagy fénykép marad utána, halott mozgókép, valamely régi pillanat viaszlemeze, kellékek, rossz kalap, sétabot, sír. Élete szűntével varázsa is megszűnik” – írta Latinovits Zoltán a Ködszurkáló című, 1973-as művében.

A tárlat a Latinovits-legendán áttörve megidézi az alkotás minden gyötrelmével, örömével, bánatával küzdő, teremtő ember alakját. Bemutatja azt a társadalmi környezetet, melyben a meg nem értett művész létezett, bár voltak támogatói és szövetségesei, az ellenfelek nagyobb táborba tömörültek. Hivatalos levelek, szerződések, kritikák, újságcikkek tanúsítják, hogyan szűkült egyre keskenyebbé művészi tevékenységének színtere, hogyan akadályozták küldetésének beteljesülését.

A kiállításban hangsúlyosan megjelenik Latinovits előadó-művészi tevékenysége is, melyet nemzetépítésnek tartott: a múlt költőinek hangján kortársaihoz szólt. Rövidre szabott művészi pályáját sok ezer ember követte kitüntetett figyelemmel, tragikus halála az egész országot mélyen megrendítette.

Kurátor: Gajdó Tamás
Főmunkatárs: Kovács Emőke
Látványterv: Kemény Gyula
Arculat és tipográfia: Bogdándy Gábor