Széchenyi Zsigmond fél évszázaddal halála után sem igényel bemutatást, generációk nőttek fel hazai vadászélményeit és külföldi expedícióit feldolgozó, irodalmi gondossággal megírt regényein. Művei magyar nyelven hetvennél is több kiadást értek meg, másfél millió példány került a hazai olvasók kezébe. Regényei mellett számos szobor, emlékkő, dombormű is őrzi emlékét, de vadásztársaságok és iskolák is viselik a nevét és róla nevezték el a hatvani vadászati múzeumot is.

A kis gróf már hétévesen verébre vadászott légpuskájával a Fejér megyei Sárpentelén, innen ered egész életére szóló vadászszenvedélye is. Emellett gyűjtőszenvedélyét is fontos kiemelni, ugyan világrekorder mendeszantilop trófeája 1300 darabos trófeagyűjteményével együtt egy második világháborús bombázásban megsemmisült, de a halálakor 3000 kötetet számláló, világviszonylatban is ritkaságnak számító vadászati könyvgyűjteménye őrzi a szenvedélyes gyűjtő emlékét.

A XX. század furcsa sorssal ajándékozta meg, a monarchiában nemesként nevelkedett grófot 1951-ben kitelepítették Budapestről, nyolc hónapot börtönben töltött, majd a Keszthelyi Helikon Könyvtárban lett „állományon kívüli segéderő”. De éppen vadászati szaktudása és népszerű művei miatt költözhetett vissza a fővárosba az 1950-es évek végén.

Átütő megjelenítőerőtől duzzadó szövegein a természet beható ismerete és rajongó szeretete érződik. Fényképein is tetten érhető az a nem szűnő kíváncsiság, amely a növény- és állatvilág mellett az útjai során megismert emberek felé is irányult, bár legjobban a civilizációtól távol, egy tábortűz mellett ülve érezte magát. Természetszerető humanista gróf, könyvgyűjtő nemesi segédmunkás, vadász-író-fényképész, egy sokrétű ember fotográfiái.
(Virágvölgyi István kurátor)