A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Prima Primissima díjas, Terézvárosért díjjal kitüntetett kiváló művész, fotográfus ikonikus és új képei

A fotóművész hat évtizednyi életművel a háta mögött, harminc évnyi kihagyás után pár éve kezdett újra aktívan fotózni, születésnapi kiállításában ezek a felvételek is helyet kaptak az Eötvös10-ben. Keleti Éva képei olyan pillanatokat örökítenek meg, amelyek nélküle rejtve maradnának a nagyközönség számára.

Keleti Éva termékeny munkásságának hála a művészvilág emblematikus figuráinak megismételhetetlen pillanatait nemcsak hazánkban, hanem a világ számos pontján megcsodálhatták az érdeklődők. Most a VI. kerületi Eötvös10 Művelődési Házban nyílik nagyszabású kiállítás ikonikus és újabb képeiből „Keleti Éva 90!” címmel. A különleges születésnapi tárlaton a hazai színházi, zenei, és irodalmi életet, valamint a táncos szakma színe-javát bemutató képein kívül korszakalkotó szociofotói is helyet kaptak.

Az Eötvös10-ben most olyan legendák köszönnek vissza ránk, mint Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Törőcsik Mari, Bilicsi Tivadar, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, és még sokan mások. De a ma színészóriásainak fotói sem hiányozhatnak az exkluzív tárlatról: Pogány Judit, Hernádi Judit, Kulka János csak pár a számos név közül, akiket a fotográfus újra, vagy most először felkeresett és megörökített. Keleti Éva 1931-ben született; azóta a VI. kerületi Oktogon lakója. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karának kémia-fizika szakán kezdte meg tanulmányait, ám a Magyar Távirati Iroda fotós jogelődjénél, a Magyar Fotónál eltöltött nyári gyakorlat hatására nagyot fordult az élete – eldöntötte: fotográfus lesz. 1976-ig dolgozott az MTI-nél különböző pozíciókban. 1976-ban a Tükör folytatásaként, de új koncepcióval induló hetilaphoz, az Új Tükörhöz hívták képszerkesztőnek. Csaknem másfél évtizedig dolgozott a korszak meghatározó képes lapjánál, lehetőséget adva a szakma szinte minden korosztályát és művészi irányzatát képviselő fotográfusoknak a megjelenésre. Számos önálló kiállítása volt Magyarország majd minden nagyobb városában és külföldön egyaránt. Indiai útjának képanyagából a Nemzeti Galériában és a Néprajzi Múzeumban volt nagysikerű kiállítása. 2016-ban a Magyar Nemzeti Múzeum mutatta be eddig még nem publikált portréit a magyar kulturális élet képviselőiről. Keleti Éva három éven át tagja volt a World Press Photo zsűrijének. Nevéhez fűződik a Word Press Photo magyarországi első, 1976-os, majd sorozatos bemutatója.

Számos külföldi és hazai zsűri tagja a mai napig is. A Színházi adattárban őrzött felvételeinek száma: 3282. Díjait, kitüntetéseit, szakmai elismeréseit hosszan lehetne sorolni: 1975-ben Balázsa Béla-díjat, 1987-ben Érdemes Művész kitüntetést, 2000-ben Magyar Művészetért-díjat, 2002-ben a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ben Prima Primissima Díjat, 2017-ben Kossuth díjat vehetett át, idén ősszel pedig Terézváros díszpolgárává avatták.

“Nekem sose volt fényképezőgépem, de mohón szeretem a fényképeket. Keleti Éva kiállítása mintha néhai anyám meggyőződését tükrözné, aki lelkes amatőr fényképész volt. Nemcsak az Eiffel-tornyot meg a kötelező világcsodákat fényképezte, hanem ha Szolnokon járt, azt is végigfotózta. Volt egy szigorú elve: mindig legyen ember a képen, méghozzá olyan, akiről tudta, hogy kicsoda: családtag, kolléga, ismerős. Személytelen képet sose csinált. Már látom az igazát: az idő múlásával az a legérdekesebb, hogy ki van rajta, hogy jé! az illető milyen fiatal volt, vagy hogy ki is ez pontosan.

Szóval emberek vannak itt is körben. De Keleti Éva nem elégszik meg ezzel: neki személyek kellenek. Ez fontos különbség, az ember és a személy közötti. A személynek egyénisége van. A jó fényképész pedig olyan, mint a jó portrtéfestő: az is valójában az egyéniséget festi meg. A festőnek ugyebár szolgál minden: az ecset, a festék, a rajz. Az ember azt hinné, a fényképész csak azt fényképezi, ami ott van, tehát hogy míg a portréfestő szubjektív, addig a portréfényképész objektív. Nevetnem kell. Keleti anyaga arra tanít, hogy a fényképésznek is – ha olyan mestere a szakmának, mint ő – hatalma van a modellje fölött. Be tud avatkozni: egy centivel arrébb megy, egy picit leguggol, úgy exponál – és máris kiderül: kicsoda az illető.

Kálmán György, korának egyik legnagyobb színésze, úgy ül oldalvást, hogy ránk se néz, és az ablakhoz képest nagyon alacsonyan van: az ablakpárkány a fejét metszi. Kicsiséget, szerénységet, elbújást sugall – és valóban, Kálmán nem volt egy celeb, pedig mennyivel jobb volt kora számos hírességénél.

Törőcsik Mari táncol 1961-ben, és gyönyörű, pedig nem tartozott a legszebb nők közé: éppen az volt benne a nagy, hogy szép is tudott lenni. Keleti fotója leleplez egy ilyen szépségpillanatot. És hát megható ugyanezt a nőt mint öregasszonyt látni a terem ellenkező végében, a kemencepadkán.

Fülöp Viktor balett-táncosnak nem a lábát látjuk, hanem a karjait, ami nem lehet véletlen. Tersánszky betanítja a lányokat táncolni – de minek a Rádió számára a tánc? Hogy kerül Mahatma Gandhi a Császárfürdőbe – mert ugye ő az, kedves Éva, gondolom őt is ismerte? Tolnay Klári képén a legérdekesebb az önfeledt cigaretta, és a sokféle, gondosan kirakott hamutartó. A pécsi repülőgépről csupa fáradt, levert ügynök jön kifelé, mindkét kezükben táskával, mint Timár József.

Mind, mind gyönyörű. A legszebb mégis a Dragomán házaspár. Nem tudom, miért. Vagyis tudom: mert ezek valóban ők. Mert érzem, hogy Keleti Éva bármit meg tudott volna csinálni és csináltatni velük, de nem tette. Ők csak álljanak, őket csak fényképezte.

Kedves Mesternő, fényképezzen töretlenül bis hundert und zwanzig.” – Nádasdy Ádám a kiállításról

A kiállítás 2021 november 12. és december 31. között díjtalanul megtekinthető minden nap 10.00 és 18.00 óra között az I. emeleti galériában (a teremben rendezett programok kivételével).