A felemelő érzés, az öröm állapota azonnal megadatik nekünk, amikor megpillantunk egy Keserü Károly festményt vagy rajzot. A festményekkel való találkozáskor a néző tekintetét rögtön leköti a mű játéka, és a képsíkon utazó apró pöttyök energiája optimizmussal tölti el. Ez az a mozgás, ami az előtér és a háttér precíz egyensúlyával párosítva a képek vitalitását megteremti. (Joanna Greenhill, 2009)

…Nagyon nagyra tartom azokat a korai modernista művészeket, akik először készítettek tisztán nem valóságalapú, geometrikus absztrakt műveket: Kazimir Malevicset, Piet Mondriant, Joseph Alberst, Moholy-Nagy Lászlót, és mindenekelőtt a csodálatos Paul Kleet. Vagyis a nyugati művészetből rám legnagyobb hatással az európai avantgárd volt, a századfordulótól a harmincas évekig. És nemcsak a festészet, hanem a dadaizmus vad megközelítései is. Máig azt gondolom, hogy a dada minden korok egyik legfontosabb művészeti mozgalma volt. A végtelen sok koncepciójával sohasem válhat irrelevánssá. Az ötvenes évek amerikai absztrakt expresszionistái közül is szeretek jó néhányat: Jackson Pollockot, Mark Rothkót, Jules Olitzkyt, Alfred Jensent, Robert Rymant, és különösen a hipnotikus Agnes Martint. Visszatekintve a 20. század művészetére, gyakran az az érzésem, hogy hiába voltak annyira radikálisak ezek a mozgalmak – a fénykoraik rendszerint csak pár évig tartottak –, túl gyorsan továbbléptek, és részben megoldatlanul hagyták saját központi dilemmáikat, úgyhogy bárki visszaléphet ma, hogy ezeket újra átgondolja, megvizsgálja, és akár új minőséget adjon nekik. Ezt próbálom megvalósítani a „20. századi sorozat” alcímet viselő munkáimon. Miközben a művészettörténet eme korszakai kimeríthetetlen forrást jelentenek a számomra, nem ez az egyetlen, még a képzőművészeten belül sem. A tudományok, a vallás vagy a filozófia további végtelenül gazdag területeket jelentenek.

Munka közben naponta több órát hallgatok zenét. Imádom a zenét, nagy étvággyal és kíváncsisággal fordulok minden fajta létező műfaj felé, minden korból és a világ minden tájáról. A zenét tartom minden művészetek csúcsának. Sosem próbáltam meg konkrétan valamilyen stílust vagy darabot megjeleníteni a műveimben. Az inspiráció nagyon finoman érkezik. Bár technikailag mintha lenne köze annak, amit csinálok, ahhoz a fajta repetitív zenéhez, aminek Steve Reich volt az úttörője, vagy az olyan extrémen repetitív elektronikus műfajokhoz mint a trance, az egyikhez való hasonlóság sem szándékos. Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Johannes Itten és más művészek a Bauhaus korában kísérleteztek, és elméleteket állítottak fel, illetve később John Cage a képzőművészetében is alkalmazta a radikális komponálási módszereit. Ha szabad ezt mondanom, az ő örökségüket, a zene egyfajta vizuális megfelelőjének megtalálására tett kísérletet próbálom folytatni. Megpróbálom kimozdítani a festményt és a rajzot alapvetően statikus természetükből, amikor olyan munkákat készítek, amelyek arra ösztönzik a nézőt, hogy hosszabb időt töltsenek előttük, hogy „hallgassák” őket.(részlet Martina Fortuni Keserü Károllyal készített interjújából, 2009)

A kiállítás csak előzetes bejelentkezéssel látogatható.