Késő reneszánsz és barokk művészet

A késő reneszánsz és barokk művészet (1550-1800) állandó kiállítása 250 év művészetét tekinti át, az 1600 körüli évek Bécsben, Prágában, készült manierista alkotásaival kezdődően. A XVII. századot hazai egyházi emlékek, fa-epitáfiumok, síremlékszobrok, az Árpád-házi szentek magyar ruhás ábrázolásai képviselik, majd ezt követően a kiállítás a barokk kor kastélykultúráját idézi fel: II. Rákóczi Ferenc festett útikárpitjával, falkép hatású rokokó életképekkel, hangulatos csendéletekkel és reprezentatív nemesi portrégalériával. A 18. század elejének művészetét cseh, sziléziai és német mesterek, illetve olyan magyar festők alkotásai jelenítik meg, akik külföldön váltak híressé. Közülük legismertebb az Angliában élt csendéletfestő, Bogdány Jakab, akitől több mű is látható, valamint Mányoki Ádám, II. Rákóczi Ferenc udvari portréfestője. Német földön festett munkái mellett néhány hazai arckép, valamint a fejedelem híres portréja képviseli a magyarországi barokk festészet e kiemelkedő alakját. A palota egykori királyi díszhálóterme ad helyet a barokk egyházi művészet emlékeinek, az oltárképeknek és oltárszobroknak. Alkotóik gyakran külföldről hívott vendégművészek voltak, mint a korszak legjelentősebb osztrák mesterei, Franz Anton Maulbertsch, valamint Johann Lucas Kracker, a kiállítás mindkettőjüktől több jelentős művet is bemutat. A monumentális alkotások mellett oltárkép- és freskóvázlatok segítenek felidézni a barokk egyházi festészet egykori teljességét, legtöbbjük magyar szent királyok legendájából vett jelenetet dolgoz fel, majd végül ótestamentumi témájú kabinetképekkel zárul a későbarokk vallásos tárgyú festészetének szemléje. A felvilágosodás-kori portré és tájkép, az ekkor megjelenő történelmi eseménykép, klasszicizáló allegória és népéletkép utolsóként kiállított darabjai már a 19. századi polgári és nemzeti érzelmű festészet előfutárai.