Petőfi élete során ő maga is több színházi szerepben kipróbálta magát: volt házi statiszta, színlapkihordó és mindenes a Pesti Magyar Színházban, karakterszínész, kardalos különböző vándortársulatokban, fellépett barátja, Egressy Gábor jutalomjátékán a már Nemzeti Színházra átnevezett pesti teátrumban, fordított és írt drámát, szavalta saját verseit.

A kiállítás bemutatja a magyar színjátszás 19. század első felére jellemző struktúráját, a reformkor politikai célkitűzéseit segítő kezdeményezéseit, a színjáték típusokat, szerepköröket, a játszóhelyeket, a társulatok szcenikai lehetőségeit, az ekkor használt gesztusnyelvet, a színészek társadalmi megítélését, Petőfi verseit is felhasználva. Megidézi az 1823-1849 között országszerte működő kőszínházakat, felvillantva az előzményeket is. A társadalmi pártolás hiánya miatt a vándorszínészet léte történelmi szükségszerűség ekkor Magyarországon. A színészek arra kényszerültek – elsősorban a nemesség pártfogására számítva – hogy a lakóhelyén, az ország- vagy megyegyűléseken és a vásárokon keressék fel a közönséget. A vándorszínészi lét – talán az 1950-es években keletkezett magyar filmeknek (Déryné, Liliomfi) köszönhetően – idealizált módon él az emlékezetben. Petőfi színházi életrajzát ezzel a képpel ütköztetve a kiállítás a magyar színjátszás e korai korszakáról kíván valós képet felrajzolni. A látogatók felléphetnek a korabeli színpadra, felpróbálhatják a reformkori jelmezeket, működésbe hozhatják a színpadi hangeffektusokat keltő eszközöket. Az utolsó terem igazi meglepetést is rejt, mely a vándorszínészek életmódját teszi átélhetővé. Diákcsoportok számára a kiállításhoz kapcsolódó, változatos foglalkozásokat ajánlunk. A látványterv Mira János munkája.