Kiállítás

Moholy-Nagy 125

Elmarad
Hegyvidék Galéria
2020. november 10. (kedd) 18:00 - 2020. december 31.

Helyszín:

Hegyvidék Galéria
1126 Budapest, XII. kerület, Királyhágó tér 10

Tavaly a 100 éves Bauhausra emlékeztünk, idén a legfiatalabb oktatóját, a XX. századi művészet nemzetközi hírű, magyar polihisztorát, Moholy-Nagy Lászlót (1895–1946) ünnepeljük. A Hegyvidék Galériában látható válogatásban a debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény néhány Moholy-fotóján keresztül kapunk ízelítőt a fotográfus Moholy művészetéből, valamint vetítésre kerül a művész néhány filmje is. A kiállítás másik részében kortárs alkotók Moholy-reflexiói láthatók, melyek tisztelgések, és egyben jól érzékeltetik a sokoldalú művész-zseni máig eleven hatását. A kiállítás bővebb változatát Berlinben és Rómában tekinthette meg a közönség 2019-ben és 2020-ban.


A Hegyvidék Galéria év végi tárlatának egyik különlegessége, hogy bemutatásra kerül egy vizsgálat alatt lévő festmény is, melyet a legújabb anyagvizsgálatok alapján a restaurátorok egy része eredeti Moholy-Nagy László alkotásnak tart. A kiállítás látogatói a szakvéleményt is megismerhetik, amely jól mutatja, milyen sokrétű kutatásra van szükség egy-egy műtárgy eredetiségének feltérképezésekor. A gyűjtő kívánsága szerint a festmény kizárólag a kiállításmegnyitón, valamint a tárlathoz kapcsolódó kísérőrendezvényen lesz látható.


Kiállító művészek: Moholy-Nagy László (1895–1946), Halmi-Horváth István, Hopp-Halász Károly, Kozári Hilda, Keserű Károly, Kígyós Borbála, Lévay Jenő,
George Peck, Sylvia Plachy, Plesznivy Ákos, Lilla von Puttkamer, Rozmann Ágnes, SOMODY Péter, Szegedy-Maszák Zoltán, Telek Balázs.


Köszönet Antal Péternek, az Antal–Lusztig-gyűjteményben őrzött művek kölcsönzéséért és a kiállító művészeknek, hogy alkotásaik szerepelhetnek a kiállításon.


A kiállítás megtekintése regisztrációs jegy (200 Ft) megvásárlásával lehetséges, 2020. november 11-től december 31-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között.

Hozzászólások