A Nagy Imre Galéria őrzi a képzőművész teljes életművének nagyrészét: vázlatok, krokik, portrék, kompozíciók, metszetek, rézkarcok, tájképek (grafit, szén, tus, akvarell, tempera, olaj).

Nagy Imre semmilyen irányzatnak sem válik tudatos követőjévé, s ennek ellenére a XX. század korszerű festője. Festésmódján többször változtatott; műveit az idő folyamán egyre inkább könnyeddé alakította. Kezdetben pasztózus felületkezelésű olajtechnikában készítette kevés alakkal jelzett, illetve alaknélküli, madártávlatból komponált tájképeit, néhány aktját és portréját. Aztán a fametszet-előtanulmányok alapján festett életképek és tematikus kompozíciók következtek, majd az 50-es évek kényszerű cukor- és cementgyári, a szocreál követelményeit közelítő korszaka után készítette szabadfogalmazású, vegyes tematikájú kompozícióit.

Rajzait ceruza-, tus- és egyéb technikában készítette. Az akvarellt jegyzetnek nevezte, s akként is alkalmazta; portrékat és tájképeket, illetve életképszerű vagy pillanatrögzítésű, többsíkú kompozícióvázlatot készített. Kompozíciói végső formáját a vázlatok többszöri felhasználásával alakította, színeit pedig a naponta többször változó csíki fényhatásoknak megfelelően választotta meg.

Nagyméretű kompozícióit vászonra, furnérlemezre, többnyire olajban, néhányukat temperában festette. Kompozíciótémái általában elbeszélő jellegűek. Sok műve, mintha környezetrajzzal kezdődne, nagyterű tájba illeszti majd mindig a témát: a falut, a falurészt, az alakokat. Nagyon fontos volt számára a fény és a tér. Tematikus kompozícióin az alakok méretezésével is hangsúlyoz - a kép alján, az előtérben csak fejek, a közép- és háttérben egyre kisebb alakok -, így fokozza a kerettáj mélységét, a képi térerőt.

Életműve egy meghatározott nemzet(rész) meghatározott korszakához illeszkedik: a csíki székelység, az erdélyi magyarság 20. századához tartozik, és nemzeti művészettörténetünk részeként a jelenkori művészettörténet tudományának képezi tárgyát.

A Galéria szomsédságában pedig az Emlékház a festő hosszú és igen tartalmas élete alatt felgyűlt, mindennapi használatú apróbb-nagyobb tárgyakat mutatja be.

Az a tárgyi környezet, amely a művész halálakor a házban volt, "érintetlenül" megvan, ez kiegészült a kolozsvári lakásából elhozott tárgyakkal. A környék egyik legteljesebb múzeumi kollekcióját szemlélheti meg a látogató: a nem dohányzó mester, méhészkedéskor füsteregetésre használt Nationale cigarettájától kezdve az utolsó, abbamaradt olajfestményig mindent megőrzött és megőriztünk.