Petőcz András (1959) kortárs magyar író, költő és képzőművész negyven évnyi munkásságából – az 1980-as évektől napjainkig – mutat be egy válogatást a Műcsarnok január 28. és március 13. között. A tárlaton láthatjuk az alkotó korai, neoavantgárd, experimentális jellegű képverseit az 1980-as évekből; a body art műfajához kapcsolódó műveit a 2010-es évekből, valamint a világirodalomra reflektáló, fekete-fehér sorozatait. A bemutató kiemelt hangsúlyt helyez arra a kreatív-intellektuális folyamatra, amely Petőcz András írói tevékenységét képzőművészetté alakította.

Egy bölcs tanító szerint az irodalom megközelítése nem csak történeti sorrendben, hanem visszafelé, a kánonnal ellentétes irányban is célravezető lehet. A kortárs magyar irodalom és képzőművészet kapcsolatának megértése szempontjából különösen fontos, sőt iránymutató ez a máig rendhagyó szemlélet. Petőcz András művészetének origója az írás, amely a kreativitást, a gondolatok közvetítésének írott formáját tekinti központi kérdésnek. Az alkotási folyamat eltér a képzőművészet klasszikus formájától, ahogy a gondolatok visszafejtése, a műelemzés is. A Műcsarnok mostani kiállítása azt a különleges utat mutatja be, amely egyetlen életművön belül a kortárs irodalom és a képzőművészet tökéletes ötvözetét hozta létre.

Petőcz András az 1980-as években kezdett kísérletezni a képvers és vizuális költészet műfajaival.  A művészettörténetben és az irodalomban ennek előzményei francia nyelvterületen, a 20. századi dadaista, konstruktivista és avantgárd művészek munkásságában jelentkeztek. Ezeket az alkotásokat a betűkből, szavakból és a minimalista jellegű, vizuális elemekből – vonalakból, pontokból, hullámokból vagy apróbb rajzokból – redukált gondolat- és képkísérletek határozták meg. A második világháborút követően, a román származású Isidore Isou nyomán, Párizsban született meg a lettrizmus, vagyis a betűköltészet. Formabontó jelenség volt a francia avantgárd művészek köreiben. Petőcz korai munkásságában, elsősorban a letraszet technikával készült Lettering című művében, vagy a vegyes technikával létrehozott Vágyódó suttogásokban ezt az irányt érhetjük tetten. Alkotásai az 1980-as években Kassák Lajosnak és Erdély Miklósnak állítanak emléket, akikre mestereiként tekint. A konstruktivista és lettrista stílus jellemző az Erdély Miklós tiszteletére készített műveire (Erdély Miklós emlékére; Erdély Miklós), ezekben finom utalásokkal idézi meg mesterének művészetét. A magyar költészet nagyjainak, Tandori Dezsőnek és Tamkó Sirató Károlynak vizuális költészete is nagy hatással volt Petőcz művészetére. Tandori Dezső tiszteletére készült a Káosz képekhez tartozó Madarak Tandorinak című sorozata.

Alkotásaira napjainkig jellemző, hogy az irodalom csupán utalásként jelenik meg bennük. A fekete-fehér sorozatában (Temető vers, Temető szonett, Szerelmes vers (Óda), Oblomov, Ismeretlen költő ismeretlen nyelven írt költeménye) a verselés szabályos formavilágát transzponálja képpé, ugyanakkor a szavak is absztrakt gesztusokká alakulnak.

A 20. és 21. századi grafika egyik alműfaja a firkálás művészete (doodle art), amely a graffiti és a gyermekrajz elegyeként jött létre. A művészi firka Petőcz András életművében is hangsúlyos helyet kapott, hasonlóan az amerikai és az európai pop-art ikonikus alakjai, elsősorban Keith Haring és Jean-Michel Basquiat művészetéhez. A Káosz sorozat, a Szerelmes vers és a Keresztvers az erdőn című munkái a „firkaművészet”, a doodle art kiemelkedő alkotásai.

Egy másik szembetűnő irány Petőcz András művészetében a body art, amely nála a  performanszok képi rögzítését jelenti. A testet improvizatív módon, vászonként használja: fehér festékkel vonja be modelljeinek testét, verseket és gondolatokat fest rájuk, majd végső mozzanatként fotót készít az alkotásról. Ezeket a fényképeit később nyersanyagként használja, elvesz és hozzáad elemeket a műhöz.

Petőcz András meghatározó alakja a kortárs magyar irodalomnak, számos hazai és nemzetközi irodalmi díjjal elismert alkotó, a magyar új avantgárd jeles képviselője, aki könnyedén lépi át, sőt oldja fel az egyes művészeti területek határait. Műcsarnoki kiállítása kivételesen szabad szellemű belső utazásra hívja a közönséget az irodalom és a képzőművészet közös birodalmában. 

Kurátor: Markovits Éva