„Pirk László festészetére a transzcendetálist, teljességre törekvő, szakrális, galaktikus, kozmikus jelzők egyaránt jól illenek. Alkotómunkájában elsődleges forrás a valóságos világ, és bár képeiben benne rejlik a természeti látvány közvetlen hatása és élménye, ennél azonban erőteljesebben érvényesül az a szimbolikus értelmezésű szerkesztett rend, amelybe beleilleszti a különböző tárgyi elemeket és azoknak egymáshoz való viszonyát meghatározza.

A végtelennel való egyesülés kozmikus érzete járja át Pirk László képeit, mégis a veszélyeztetettség nála is megjelenik: a horizont mentén, vagy függőlegesen
keresztbe késpengék szelik át a képteret. A lüktető tűzpiros és narancsos sárga, az égkék és a barna életteliséggel tölti meg a képeit. A legtöbb festményén hajthatatlanul visszatérnek, mert szimbolikus értelmezésükkel a teljesség érzetének a felkeltéséhez járulnak hozzá. Elsősorban a négy őselemhez kötődnek: a piros és narancsos árnyalatú a tűzet, a kék az eget és a
vizet, a barna a földet jelképezi.

Az ég és a föld közötti átjárást az az égi út is jelképezi, amely Pirk László legtöbb képén jelen van, és függőlegesen, vagy átlósan szeli át a kompozíciót. Pirk László szimbolikus és figurális kompozíciói leggyak- rabban egy konkrét táj – és valóságélmény sűrített és művészileg absztrahált feldolgozásai.

...képei mégsem az adott korhoz és helyhez kötődnek, hanem sokkal inkább a teljesség képzelt világát nyújtja.” (Bodonyi Emőke művészettörténész)