Az Artkartell projectspace nagy örömmel mutatja be a feltörekvő, fiatal fotós-képzőművész, Puklus Péter első egyéni festészeti kiállítását. Az elmúlt két évben készült, nagy méretű, expresszív festmények és vázlatrajzok Puklus érzelmi univerzumának fotográfiával ki nem fejezhető rétegeit tárják fel.

A számos hazai és külföldi kiállításon szereplő Puklus Péter (1980–) a 2010-es évekbeli kortárs fotós színtér egyik legmarkánsabb és legsikeresebb figurájaként vált ismertté. A letisztult, konceptuális hangütésű, műtermi környezetben készülő objekt fotóit és figurális kompozícióit olyan tablókba, „szuper narratívákba” rendezte, ahol a kelet-európai történelmi elbeszélések keverednek a személyes érzelmi szálakkal. Nagy ívű témaköreit sorozatok, kiállítások és művészkönyvek formájában mutatta be.

A hűvös, steril, műtermi tárgyra fókuszáló „esztetizált konceptualista” szemlélet mellett mindig ott bujkált munkásságában a végtelenül személyes, hétköznapi erotikát és családi mikrovalóságot láttatni engedő intimitás és ösztöniség. Ez ugyanúgy tetten érhető a The Hero Mother – How to build a house című sorozat (2016–) egymásra hágó fűrészbakjaiban vagy a fagerendát felállító meztelen (ön)hátaktjában, mint a The Epic Love Story of a Warrior (2011–2016) zárkózott nőalakjaiban. Puklus életművében 2019-ben zajlott le egy mindenkit meglepő, radikális erejű változás. Egy régóta érlelődő elhatározást követően, újra megjelent eszköztárában az olajfestés expresszív, spontaneitásnak nagy teret engedő kifejezésmódja. A MOME-n végzett tanulmányai alatt – bár fotográfiát tanult – végig festett, és csak nagy önuralommal szorította rá magát a kötelező fényképezésre. Egy termékeny másfél évtized, számos kiállítás és sikeres projekt után lett úrrá rajta ismét a vágy, hogy nagy méterű, expresszív energiáktól kicsattanó, harsány színeket használó olajképeket fessen. Megközelítése rímel az újrafelfedezés alatt álló, 1980-as évekbeli európai újfestészet stílusvilágára. Első vásznaival – nagy meglepetést okozva – elnyerte az Esterházy Art Awards 2019-es díját a Ludwig Múzeumban. Idén a kismartoni Esterházy Kastélyban fotóit hatalmas faliképre installálva mutatta be, jelezve régi és új énjének szerves egységét.

A nagy méretű, az otthoni francia ágy méretével megegyező léptékű vásznakon kibomló jelenetek többsége az erotikáról szól: az egymásba kapaszkodó párokról, az összesimuló szerelmesekről, a combjait széttáró nőről, az izgató férfi ujjakról. Ugyanakkor megjelenik a művész kubista módon tördelt arcmása is, hiszen Puklus művészete elsősorban vallomásos-jellegű, még akkor is, ha szenvtelen közvetítő tárgyakat használ, mint például friss festményei között a LEGO-figura vagy a mesekönyvekből való Kippkopp gesztenyegyerek. Az óriásira felnagyított, elnagyolt kontúrral felvázolt, már-már art brut jellegű kézfejek is sajátjai, azokat az ujjakkal állítják a középpontba, amelyek most az ecsetet szorítják, olyan érintési közelségbe kerülve a művel, amire a digitális fotográfia esetében nem volt lehetősége. De a festés során a kezek megduzzadnak, elvesztik alakjukat és saját életüket kezdik élik, kicsúszva a művész kontrollja alól. Puklus megszállottként ismételgeti az egyes motívumokat, különböző méretű vázlatokon, ceruzarajzokon, majd vásznon fogalmazva meg ugyanazokat a témákat. Az alkotói folyamat során tapasztalta meg, hogy keze miként vezeti a tudat által már nem teljesen uralt, ösztönös utakra. A You told I had beautiful hands című kiállítás az ezen az úton megtett két év újszerű tapasztalatait foglalja össze: a kontrolltól a vonzódásig, a spontaneitástól az ösztönig.