Kiállító Művészek: Bognár Benedek, Lukács Máté, Nyíri Julianna

A tájképábrázolás a városi létforma kialakulásával egyidőben született meg a 15. századi Európában. A klasszikus tájkép műfaj megszületésében elengedhetetlen szerepe volt annak, hogy az alkotó az urbánus környezetből kilépve figyelje meg a természeti táj szépségét, vagy zordságát. Eleinte a tájábrázolás bibliai, mitológiai, vagy hétköznapi, de mindenképpen emberközpontú jelenetek háttereként szolgált. Az organikus környezet hiteles ábrázolása később egyre fontosabbá vált, míg a 19. században megszületett az önálló tájkép műfaja. Az eszményi tájábrázolás filozófiai hátterét a romantika természet- és tájszeretete, valamint a valós látványban való gyönyörködés igénye, azaz egyfajta eszképizmus adta. A romantikus természetfilozófia és tájképfestészet szerint a táj és az emberi lélek között szétválaszthatatlan kapcsolat áll fenn, mely a korabeli tájábrázolásokon is megnyilvánult. Ekkortól a táj ábrázolásának módja mindig az adott korszak világképét mutatta, tökéletesen visszatükrözve, hogy az ember épp hogyan tekint az őt körülvevő világra.

A digitális fotográfiai technológiáknak köszönhetően a tájkép manipulációja a 21. században már pár kattintással is lehetséges. A Photoshop képszerkesztő felületén az automatizált képmanipulációs eszköz, a Sky Replacement Tool funkció eredetileg az égbolt színeinek finomítására szolgált, ugyanakkor segítségével az eredeti látvány teljesen átformálható, vagy akár kicserélhető. Ahogy a Sky Replacement Tool újrakonstruálja a valós égboltot, úgy értelmezi újra a kiállítás a romantikus tájábrázolást, a világunkban aktuálisan zajló válságfolyamatok mentén. A kiállításon látható tájértelmezéseket a kibontakozó civilizációs-, információs- és ökológiai válsággal kapcsolatos spekulációk kötik össze, úgy is fogalmazhatnánk, egyfajta spekulatív romantika.