"A Farkas István-életműtárlatot kísérő kamarakiállítás kiindulópontja, hogy az emlékezés mindannyiunk közös munkája nemzedékről nemzedékre.

Művészeti intézményként tárlatunkon a 75 évvel ezelőtti vészkorszak áldozatai közül az alkotóművészekre összpontosítottunk. A művészek megjelenítésénél nem a teljességre törekedtünk, hanem szubjektív válogatással segítettük elő az emlékezést és e halhatatlan magyar művészek munkáinak felidézését. S a falakon túl ott a hiány, a megölt alkotók el nem készült munkái, a gyilkosok által félbetört életutak.

A kiállítótérbe belépve egyszerre szembesülhetünk a múlt század meghatározó művészeinek alkotásaival és meggyilkolásuk tényével. Miként a kiállítás egyik „kapuőre”, Kertész Imre írta: „Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett – mint ahogyan ez tagadhatatlanul megtörtént, és történik –, irodalma innen: a Szentírásból és a görög tragédiából, az európai kultúra e két kútfőjéből merítheti ihletét, hogy a jóvátehetetlen realitás megszülje a jóvátételt – a szellemet, a katarzist.”

Nem tudhatjuk, hogy a katarzisig eljuthatunk-e, de mindannyiunknak érdemes a magunk eszközével lehetőséget teremteni rá.

A befogadókra másként és másként hatnak Szomory Dezső, Szerb Antal és a többiek írásai, Fényes Adolf vagy éppen Ámos Imre és a többiek művei. De mindenkit inspirálhatnak az alkotásokban való elmélyedésben s egyúttal annak a rettenetes kettősségnek a feldolgozásában, hogy ezek a remekművek éppúgy az emberiség által megteremtett történelem részei, amiként Auschwitz is az volt.

Soá című kamarakiállításunk törekvéseink szerint egy művészeti múzeum eszközeivel segít szembenézni az európai civilizáció egyik legnagyobb traumaeseményével. Ahogy tárlatunk másik választott kapuőre, Pilinszky János írta:
„A keresztrefeszítéssel a kereszténység története nem zárult le, hanem megkezdődött. A görög tragédiák megszületésével a görög kultúra nem ért véget, hanem megújhodott. Auschwitz után igenis lehet verset írni, és kell is. Auschwitz példája fekete Napként maga köré vonja, megvilágítja, elrendezi a történteket. Iszonyú tapasztalatainak hátat fordítani nem szabad.”

A kiállításon megidézett művészek: Ámos Imre, Basch Andor, Beck O. Fülöp, Farkas István, Fényes Adolf, Gelléri Andor Endre, Goldmann György, Gyopár László, Halász Gábor, Jándi Dávid, Karácsony Benő, Kemény Simon, Nádor Mihály, Kuti Sándor, Radnóti Miklós, Rejtő Jenő, Szerb Antal, Szomory Dezső, Weiner László."