„Apám, Somogyi János sokszor ábrázolta a fizikai munkát, úgy mutatva be, hogy az nem valami díszlet legyen vagy ideológia, hanem valami valós, életteli cselekvés. Emberek szerepeltek a művein. Nem szégyellte a munkát, a munka ábrázolását, ami ugyan elkerülhetetlen kötelező feladat volt a korban, mégis ő vizuális kompozícióban jelenítette meg. Nem ideológiát ábrázolt, hanem az életet, az embereket. Portrékat festett. Nem a kor stílusát élte meg, hanem túllépett azon. Több korszakában sok-sok stílust dolgozott fel magában, művekben, de mindig gondolatok jelentek meg műveiben.
Mindig a murális, köztéri munkái voltak a túllépést jelentő lépcsők. Van egyfajta diskurzus, fejlődés bennük. Az egyes murális munkái egy-egy lépést jelentettek, előrelépés a művészetében, kitörve a kor kötelező stílusaiból. Egy murális munka látványa mindig sok távolságból kell, hogy hasson, feltáruljon, éljen. Más látásmódot kíván meg, nem csupán művészi, technikai tudást, de bonyolult képszerkesztési tevékenységet is megkövetel.

Festményein sokszor e művek előképeit fedezhetjük fel valamilyen szempontból, mintegy tanulmányképpen.”