1946. április 17-én a szikvíz gyártását Poczok Barnabás újra beindította és önállóan üzemeltette egészen 1952-ig.
1952. november 24-én a szikvízüzemet az akkori Mezőszemerei Földművesszövetkezet vette tulajdonba.
1961. november 15-én véglegesen bezárta kapuit Mezőszemerén a szikvízüzem.
2005. október 21-én múzeumként nyílt meg újra az érdeklődők számára, Brüll Erzsébet (Brüll Lajos leánya) pénzbeli adományának és a helyi polgármesteri hivatal segítségének köszönhetően.
Brüll Lajos (1892-1944)
Tiszaigaron született. 1915-től huszárként szolgált a Magyar Királyi Hadseregben. Végigharcolta az I. világháborút különböző harctereken a magyar hazáért. Leszerelése után feleségül vette Weisz Arankát és 1923-ban Borsodszemerére költözött.
1927-ban alapította meg ezt a szikvízüzemet. Brüll Lajost a falu lakosai szerették segítőkészségéért és nyíltságáért. Szívesen adott tanácsokat, ötleteket a jobb gazdálkodáshoz. Két gyerekük született, Erzsébet és Sándor.
1941-ben munkaszolgálatra hívták be. Leszerelése után 1944-ben családot gettóba zárták. Júniusban a németek Auschwitzba szállították Őket és Erzsébet lányuk kivételével itt lelték halálukat. Brüll Erzsébet anyagilag is hozzájárult ennek a kis emlékhelynek a létrehozásához.
A szódavíz mint Hungaricum története:
Mindig foglalkoztatta az emberiséget a különböző halmazállapotú anyagok keveredése, így a gázoké és a folyadékoké, melynek a természetben legkönnyebben megfigyelhető formája a szénsavas ásványvíz. Az érdeklődés középpontjában álltak ezek a vizek azért is, mert fogyasztásuk és fürdővízként való alkalmazásuk jótékony hatásait hamar felismerték és hasznosították.
Nem is csoda tehát, hogy a természetet utánozni akarták a felvilágosodás korában, és az elemző kísérletek elvezettek a szódavíz feltalálásához.
A mi tudós papunk Jedlik Ányos 1826-ban ért el újszerű eredményeket, amikor a távolról szállított Balatonfüredi ásványvizet egy friss, mesterséges vízzel -a szódavízzel- helyettesítette. Ezzel alapozta meg a magyar szikvízipar történetét. Noha maga is belekezdett a gyártásba 1841-ben, ezt hamarosan átadta unokaöccsének. Ő nem gazdagodott meg a találmányából, de az azóta elmúlt időben nemzedékek sokasága és családok százezrei éltek meg e tisztes iparból.
Nekik megélhetést és további millióknak felüdülést és örömet, enyhülést és élvezetet nyújtott ez az ital. Mindennapjaink természetes társává vált, olyan alapvető élelmiszer lett belőle, ami nem hiányozhatott a különböző néprétegekbe tartozó emberek asztaláról. Tovább vegyítettük borral és szörpökkel, hittünk és hiszünk gyógyerejében, használjuk főzéshez és tisztításhoz.
Hozzászólások