Ez egy vonal? – tehette fel már számtalanszor a kérdést munkája során Vera Molnar, akinek 1978 és 2019 között készült munkáiból mutat be egy válogatást a Vintage Galéria tárlata, mely címét is Molnar egyik kiállított művétől kölcsönözte (Est-ce Une Ligne?, 1985-2019). A művész életművében fontos műcsoportot alkotnak az egyvonalas munkák (pl. Une ligne, 1997), amelyeknek létrejöttéről Molnar 2019-ben egy interjúban így mesélt: „Amivel most kísérletezem, az az, hogy leteszem a ceruzámat a papírra, elindulok vele valamerre, aztán egyszer csak felemelem és kész a mű. Picasso is csinált ilyeneket, van is egy kis könyve róla. De az igazi inspiráció onnan ered, hogy korábban felfedeztem magamnak egy metszetet Claude Mellantól. Úgy készített egy Jézus arcát ábrázoló metszetet, hogy a metszőszerszámát körbe-körbe vezette, és csak a vonalak vastagságát változtatta. Gondold el, ott van előtted egy kép, ami egy vonalból jött létre, mégpedig úgy, hogy a vonalak hol megvastagodnak, hol elvékonyodnak. Bekaptam én is az egyvonal-legyet, és most ilyesmin dolgozom. Az egyvonalas tanulmányokból talán egy installáció lesz, talán valami más, még nem tudom.” Többek között ebből az elgondolásból jöhetett létre az a háromrészes mű, amely egy változó vastagságú vonalból áll olyan módon, hogy a három vászon mindegyikére egy rész kerül, majd a következőn folytatódik. De tekinthetünk-e erre valóban egyetlen vonalként?

„A rész és az egész” problémája már Vera Molnar férjét, François Molnart is foglalkoztatta, akinek 1966-ban jelent meg azonos című tanulmánya a Module, Proportion, Symmetry, Rhythm című, Kepes György által szerkesztett kiadványban (George Baziller, New York). Vera Molnar alkotásai pályájának korai szakaszától kezdve kapcsolódtak férje tudományos tevékenységéhez, aki percepciókutatásait interdiszciplináris módon kiegészítve egyaránt alkalmazott filozófiai, nyelvészeti, szemiotikai és matematikai, geometriai módszereket is művészeti tárgyú írásaiban. Vera Molnar monográfusa, Vincent Baby mottóként több alkalommal is idézte Ludwig Wittgensteint, akinek eredetileg 1921-ben megjelent Logikai-filozófiai értekezés (Tractatus Logico-Philosophicus) című műve egy lehetséges metszéspontját jelölheti ki Vera Molnar matematikai arányrendszerekre épülő műveinek és az 1960-as évektől kezdve egyre elterjedtebb nyelvészeti gondolkodásnak a logika területén.

„A tények a logikai térben: ez a világ. (...) Nyilvánvaló, hogy bármennyire különbözzön is a valóságostól egy elgondolt világ, valaminek – egy formának – közösnek kell lennie bennük. (...) Mi képeket alkotunk magunknak a tényekről. (...) A kép lényege abban áll, hogy elemei meghatározott módon viszonyulnak egymáshoz. (...) A kép azáltal képezi le a valóságot, hogy összefüggések fennállásának és fenn nem állásának egy lehetőségét ábrázolja. (...) És ha e képszerűség lényegébe hatolunk, látjuk, hogy a látszólagos rendellenességek nem sértik ezt. (...) Ugyanis ezek a rendellenességek is leképezik azt, amit ki kell fejezniük; csak másképpen. (...) Miként lehetséges, hogy az egész világot tükröző, egyetemes logika ilyen speciális fogásokkal és mesterkedésekkel él? Csakis azáltal, hogy mindezek egy végtelenül finom hálóvá, ama hatalmas tükörré kapcsolódnak össze. (...) Én vagyok a világom. (A mikrokozmosz.)” – írta Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezésében. „Az egész egy folyamat, oda-vissza megy, amíg ki nem alakul belőle valami. A számítógép megteszi a javaslatait, amelyek logikusak, mert engedelmeskednek az algoritmusoknak, a szabályoknak. Ezekből választom ki a szerintem legszebbeket, amiket a legjobbnak és legintelligensebbnek tartok.” – jelentette ki saját munkájáról Vera Molnar, akinek világa vonalakra, és az azokból összeálló geometriai alakzatokra oszlik. Az összefüggések Wittgenstein szerint tárgyak kapcsolatai, ezeket az összefüggéseket mutatja meg Vera Molnar az egyes elemek lépésről lépésre való transzformálásával. A tárgyak ismeretéhez Wittgenstein szerint ismerni kell a tárgy összefüggésekben való előfordulásának összes lehetőségét is, ennek mentén Vera Molnar életműve leírható tárgyának, vagyis a vonalnak összefüggésekben való előfordulásának kereséseként, mely magában a vonal természetében rejlik. „Egy kijelentés csak azt mondhatja meg, milyen egy dolog; azt nem, hogy mi.” – állítja Wittgenstein, és Vera Molnar sem a vonal kizárólagos definíciójának megtalálására törekszik, hanem az osztrák filozófus által is említett „rendellenességek” kihasználásával, vagyis a „rend” és a „rendetlenség” tudatos alkalmazásával járja körül újra és újra azt, hogy milyen lehet egy vonal, melynek a gondolati problémáját műveiben érzékileg észlelhető módon fejezi ki. Ez egy vonal? – tehetjük fel tehát a kérdést mi is Vera Molnár művét szemlélve. Ez egy összetett kérdéskör, amelyre viszont soha nem csak egy válasz létezik, hanem válaszok összessége. Ezek közül a művész egyik lehetséges válasza: „Une ligne, comme un curriculum vitae, à l’image de l’ensemble des mes activités passées: somme de ma vie.”

Vagyis: „Egy vonal, mint egy életrajz, melyben leképződik az összes múltbéli tevékenységem: az életem összefoglalása.” A szabályok és rendezőelvek következetes alkalmazása mellett Vera Molnar munkáinak sokszor van személyes vonatkozása is, amelyben az mutatkozik meg, hogy számára egy vonal hogyan tudja leképezni a világot. Kiállított Mikrokosmos (1978) című tízrészes szitasorozata elképzelhető az ember és a világ, a mikrokozmosz és a makrokozmosz közötti kölcsönhatások leképzéseként, és az ember közvetlen környezetéhez kapcsolható Molnar Tablotin 1-4 (1979) című plottersorozata is, amelynek elkészítésekor egy hétköznapi tárgyat, egy telefonkönyvet vett alapul. Molnar a sorozat elkészítésekor két oszlopban tíz pontot jelölt ki, melyek a hétjegyű telefonszámok egyes tagjait jelölték, majd a hívószámoknak megfelelően összekötötte ezeket a pontokat. Ezt a műveletet többször megismételte, egy lapra több telefonszámot is elhelyezve. A négy lapból álló sorozat esetében az egyes lapokon egy meghatározott arányrendszer szerint csökkentette az oszlopok távolságát, egyre összesűrítve a vonalakat. A kiállításon bemutatott Le Montparnasse d'après Klee (2005) című tízrészes kollázssorozatnak is egyszerre személyes, de a művészet univerzális világát is érintő vonatkozása van a Parnasszus motívuma révén. Molnar kiindulópontja művének elkészítésekor Paul Klee berni Kunstmuseumban őrzött Ad Parnassum (1932) című munkája volt. Erről a művész így nyilatkozott Cserba Júlia vele készített 2019-es interjújában: „Mostanában kaptam egy Klee-reprodukciót és annyira megtetszett, hogy beragasztottam a füzetembe. Nézd meg, hogy abból kiindulva hova jutottam el. Egy egészen leegyszerűsített sémához: ez az én világom.”

Irodalom: A tekintet szintaxisa. François Molnar válogatott tanulmányai (szerk. Faludy Judit). Gondolat Kiadó, Budapest, 2011.; Rendetlenség a rendben- Vera Molnar művészete (szerk. Róka Enikő). Fővárosi Képtár katalógusai 163, Budapest, 2019.; Vera Molnar: Inventaire 1946-1999, Preysing Verlag,1999.; Vera Molnar: Solo d’un trait noir, 1997. In: Vera Molnar: Une ligne... Musée des Beaux-Arts de Caen – Bernard Chauveau, Paris, 2018, 5.; Vera Molnar: Promenades en carré. Museum Ritter, Waldenbuch, 2020.; Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés (Tractatus Logico-Philosophicus) (ford. Márkus György). Atlantisz Kiadó, Budapest, 2004. (Rátkai Zsófia)

A kiállítás megtekinthető keddtől péntekig 14-18 óráig valamint online