Kár lett volna disszidálni…hangzik a YouTube-on elhíresült életigenlő mondat.
Weiler Péter legújabb kiállítása a művész 30 éves képzőművészeti útjának egyik legfontosabb kérdését dolgozza fel egy sajátos perspektívából.
Menni vagy maradni?
Disszidálni és vállalni az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést, vagy maradni és vállalni az ezzel kapcsolatos magányt és elidegenedést? Bármelyik utat is választja az ember, a végeredmény ugyanaz: az önmagunkkal való küzdelem.
Hol legyünk magányosak, itthon vagy külföldön? Vidéken vagy a fővárosban?

Míg az elmenetel egy aktív cselekedet, addig a maradás annak egy passzív, additív inverze. Weiler értelmezésében azonban mindkét folyamat aktív és nagy energiával jár. Maradni nem a döntés hiánya, hanem folyamatos munka, alkalmazkodás és elfogadás eredménye. Az ezen való rágódás pedig mindent idézőjelbe tud tenni, folyamatos hiányérzetet idéz elő és bizonytalanságban tart. Talán mert sosincs ez ügyben döntés, mindig ott motoszkál a kérdés: a mi lett volna...
Weiler szerint itt Kelet-Európában ezt a dilemmát egy folytonos bizonytalanság lengi körül, nem lehet véglegesen (el)dönteni

A retrospektív tárlat nem egy végállomás, letisztult és eldöntött válaszokkal. A Kár lett volna disszidálni a kétség és bizonyosság határán mozgó művészi folyamat lenyomata.

„A kiállítás a rendszerváltás előtti és utáni éveket öleli fel az életemből. Szubjektív és önéletrajzi szempontból válogatott jeleneteken elevenednek meg az emlékeim. Ezek szinte mind közös magyar emlékek: a VHS kazettákat elvámoló határőröktől kezdve a Aranykéz utcai robbantás terrorjáig. Disszidálni ma a fiataloknak annyit jelent, hogy elköltözni, munkát vállalni külföldön. Sorsfordító döntések ezek, és minden, ami ennyire kihat az egyén és a közösség életére, számomra művészeti szempontból izgalmas terület. Annyi minden történt velünk 89 óta, és most alkalmasnak találtam a pillanatot, hogy megvizsgáljam ezek az események miként erősítik vagy gyengítik bennünk az általános komfortérzetet.

A téma minden generációt érint, szüleinket és gyermekeinket egyaránt. Elmenni a nehezebb vagy hazajönni? Mit jelent ma a globális világban a fizikai lokáció, és ez mennyire része az identitásunknak?” – nyilatkozta Weiler Péter
A közel 40 alkotást bemutató kiállítás helyszíne Budapest egyik legkülönlegesebb palotája, a Kincsem-palota. A neoreneszánsz épület, mely egykor a híres Kincsem ló és tulajdonosának otthona volt, talán utoljára tekinthető meg a felújítás előtti állapotában, a maga nyers valóságában, ahogy a korok és rendszerek lemarták a falakról a festéket és a vakolatot.

A palota a letűnt idők csillogását idézi, melyben Weiler művei a múlt és jelen relációiként mutatkoznak meg. A néző előtt az elhagyott tér és a kortárs alkotások disszonáns kölcsönhatásba kerülnek, hitelesen tükrözve a kísértő múlt és a jelenkor káoszát.

„Az első magyar képzőművész voltam, aki kripto alapon hoztam létre NFT műalkotást. Az elmúlt egy évben sok újdonság történt a területen, ez a tárlat arra is lehetőséget biztosít, hogy megmutassam élőben miként képzelem az új technológiát bekapcsolni egy fizikai kiállítás közegébe.” – mondta Weiler Péter

A négy teremben berendezett kiállítás vegyes technikájú munkákat vonultat fel: olaj, akvarell, giclée, közlekedési táblák, readymade, beton, plexi, NFT, és a mindent átívelő humor. Vegyes, akár a bennünk érlelődő döntések.