Km.: Horti Lilla (szoprán), Kálmándy Mihály (bariton)
Brahms: Német requiem, op. 45
Brahms gyászzenéje az elmúlás és öröklét, fájdalom és vigasz, bűnbánat és megváltás misztériumának átéléséhez segíti hozzá hallgatóit. „Kivált, ha olyan karizmatikus karmester vezényli, mint Vásáry Tamás, s ha nagyszerű kórustablóit olyan zseniális társaság énekli, mint a Magyar Rádió Énekkara” - írta közel negyed évszázada, 1998-ban egy lelkes kritika. E nagyszabású Brahms-kompozíció, a Német requiem 1868-ban keletkezett, és más opusokkal ellentétben csak tizenhat évvel később jutott el a magyar közönséghez: a mű 1884-ben, a Pesti Vigadóban hangzott el, és már a főpróbát is óriási érdeklődés övezte.
A budapesti zenebarátok nagyon fontos eseménynek tekintették a Német requiem magyarországi bemutatóját, a koncert előtti napokban néhány lap kifejezetten nagy terjedelemben foglalkozott a művel. A Fővárosi Lapok például így fogalmazott: „Tisztán zeneileg tekintve, Brahms műve nemcsak egy nagy tehetség óriási kombináló erejét mutatja, hanem igen sok olyan helye van, mely nyilvánvaló teremtő elmére vall. Brahms igazi polifon remekműveket irt; finom, majd széles ecsettel, de mindig érdekesen, sőt nagyszerűen festett; jellemző hangvegyülékeket és árnyalásokat alkalmaz; sehol sem lesz közönségessé, hanem bámulatos biztonsággal marad a helyzet magaslatán, mindig fennkölt zenei elemeket tárva fel előttünk. Brahms e művében szigorúbban fékezte magát, mint sok más főművében, hol a nagyratörő természet küzdelme még nem tűnik föl harmonikusan megtisztultan, hanem bizonyos sötétség és elmélyedés lép fel túlnyomóan; tagadhatatlanul uralkodik a zenei gondolatvilágon és tárgyát mestermódjára fejti ki”.