Km.: Orfeo Zenekar, Purcell Kórus, Kovács Ágnes (szoprán), Bárány Péter  (kontratenor), Megyesi Zoltán (tenor), Bernhard Berchtold (Evangélista), Melkovics Zoltán (Jézus), Julian Orlishausen (basszus), vezényel: Vashegyi György

A barokkban kifejezetten sokan zenésítették meg Krisztus kereszthalálát passió formában, Bach két fennmaradt passiója azonban olyan módon tökéletesítette a műfajt, hogy máig az ő passiói jutnak eszébe legtöbbünknek, ha a műfajra gondolunk, és nem változtatott ezen az sem, hogy még ma is írnak passiókat - jobbára egyszeri előadásra vagy az asztalfióknak. De mitől ennyire híresek ezek a Bach-művek? Ha Bachot kérdeznénk, talán a szakrális művek iránt érzett a legnagyobb elhivatottságot. Sokat elárul róla, hogy Máté-passión még az előadások után is dolgozott (pedig kompozíciós feladata is akadt bőven), sőt, idősödő korában elkészítette belőle az egyik legszebben megírt tisztázatát, melyben a bibliai szöveget éneklő szólamokat külön piros tintával írta. Mintha Bach maga is különleges érzelmi kötődést ápolt volna ezzel a művével. A témán és az elkészült zenén túl erre az is késztethette, hogy talán még a szokásosnál is többet adott bele a komponálásba. A Máté-passió nemcsak hosszabb, mint a János, de nagyobb apparátust is foglalkoztat. Két felnőtt kórust, két zenekart, gyermekkart, szereplőket és énekes szólistákat, sőt, hangszeres szólistákat is. Bach takarékosan bánt az együttesek terhelésével, de ez az ő esetében nem szegényebbé, hanem letisztultabbá, érettebbé tette a kompozíciós technikákat. Gondos szöveg-összeállítása, érzékeny harmonizálása és hangszerelése messze kiaknázza a kor lehetőségeit, sőt, helyenként olyan romantikusokat megszégyenítő módon ragadja magával az embert, hogy több nem hívő muzsikus is megjegyezte már a történelem során, hogy amíg Bach zenéjét hallgatja, addig nincs kételye a transzcendenciában.