Koncert

BonBon Matiné - BA-LU EUfórikusok - A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Eötvös10 Művelődési Ház
2022. március 13. (vasárnap) 10:00 - 23:59

Helyszín:

Eötvös10 Művelődési Ház
1067 Budapest, VI. kerület, Eötvös utca 10.


Gyerekként már generációk hosszú sora „szívta fel begyébe” a kapzsi török szultán és a kiskakas viaskodását elbeszélő történetet.


Érthető, hiszen az igazság és az elnyomottak diadaláról szóló történet nem csak témájával, hanem humorával és különleges jeleneteivel is alkalmas megragadni az ember figyelmét. A BonBon Matiné zeneszerző pályázatának, valamint Matuz Gergely briliáns tollának köszönhetően megszületett a mese méltó zenei adaptációja is, amely rengeteg humorral, idézettel igyekszik visszaadni az eredeti történet legjavát. Ezt segíti Lukácsházi Győző és a BA-LU EUfórikusok is, akik évtizedek óta egyetlen célért dolgoznak: bemutatni a legifjabbaknak a hangszerek mesélő erejét. Ennek megfelelően az előadás első részében bemutatásra kerül, hogy az egyes szereplőknek mely témák és hangszerek felelnek meg. Így az előadás felvezető részét követően lehetőség nyílik, hogy a gyerekek már ne csak a szöveg mentén, de a zene nyelvén is követni tudják a történetet. A koncert második felében elhangzik La Fontaine szintén örökbecsű meséje, A béka és az ökör zenei feldolgozása is, mely hasonló célokat szolgál. Matuz Gergely kedves zenéje, a történetek időtállósága és a profi előadásmód a kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy valaki örök barátságot kössön a klasszikus zene világával.


Ajánlott korosztály: 3-12 év