Orbán György: 1. szimfónia (ősbemutató)
Prokofjev: 1. (D-dúr) hegedűverseny, op. 19
Brahms–Schönberg: 1. (g-moll) zongoranégyes, op. 25
Szereti ön Brahmsot? Ha igen, akkor ezt a hangversenyt is szeretni fogja, hiszen Brahms mellett két olyan művet hallhatnak, melyek – bár a 20. és 21. században születtek – a legromantikusabb lelkületű nézőink szívét is megdobogtatják majd. Orbán György első szimfóniája – mely a mai esténken először csendül fel közönség előtt – a szerző klasszikus és romantikus zenében gyökerező gondolkodásának tanúságtétele. Már az a tény, hogy szimfóniának nevezi a művét, a klasszikus hagyományokhoz való ragaszkodását tükrözi. Orbán első szimfóniájának zenei struktúrája a tőle megszokott közérthetőséghez képest is tovább egyszerűsödik, a darab hangnemisége világos, felépítése is klasszikus. Mindemellett több zenetörténeti hivatkozás is megjelenik a műben: hallhatjuk a dies irae dallam, vagy a „Könnyűjáró kismenyecske, dobszerda” népdal fordulatait is. A hangverseny vendége Daniel Matejča, akit a magyar közönség a 2021-es Virtuózok műsor győzteseként ismerhetett meg. Fiatal kora ellenére számos nemzetközi versenygyőzelmet (pl. Telemann Verseny, Concertino Praha Verseny) mondhat magáénak. A Budafoki Dohnányi Zenekarral Prokofjev 1. hegedűversenyét adja elő, melynek felépítése szintén követi a klasszikus-romantikus versenyművek szerkezeti elvét, azzal a különbséggel, hogy a gyors-lassú-gyors tételek váltakozása helyett Prokofjev kompozíciójában két lassú tétel fog közre egy gyors tételt. Az álomszerű első tételt egy, a Prokofjevre annyira jellemző gunyoros, groteszk hangvételű virtuóz gyors tétel követ, míg a zárótétel egy varázslatos hangszerelésű, igazi romantikus kifejező erejű, szinte filmzeneszerű hangulatban cseng ki. Az este zárószáma – ha úgy tetszik – Brahms ötödik szimfóniája. Bár a szerző valójában csak négy szimfóniát írt, Schönberg g-moll zongoranégyesére készített zenekari átirata méltán tarthat igényt a szimfónia elnevezésre. Schönberg egyik legnagyobb példaképének tekintette Brahms munkásságát, így sok korábbi – más zeneszerzők műveire készített – átiratától eltérően meglehetős hűséggel kezelte a zenei anyagot. Amikor a bemutatót követően megkérdezték tőle, hogy miért pont ezt a művet írta át, három nyomós érvet sorakoztatott fel: „1) szeretem a darabot, 2) ritkán játsszák, 3) és akkor is mindig rosszul, mert a zongorista minél jobb, annál hangosabban játszik, és így a vonósokból nem hallatszik semmi. Egyszer az életben szerettem volna mindent hallani, és ez sikerült is. Az eredeti hangzást egyszerűen átmentettem zenekarra.”
A romantika arcai
