Antonín Leopold Dvořák: 14. (Asz-dúr) vonósnégyes, op. 105
Leoš Janáček: 1. vonósnégyes „Tolsztoj Kreutzer-szonátájától inspirálva” (1923)
Horváth Bálint: Rondeau premier
Dmitrij Sosztakovics: 10. (Asz-dúr) vonósnégyes, op. 118
„Gisz-moll – panaszkodás, szívszakasztás; dupla keresztekkel felsóhajtó kesergő sírás, nehéz küzdelem; egyszóval, e hangnem a nehézségekkel való küzdelmet festi.
Asz-dúr – A sír hangneme. Halál, sír, megsemmisülés, ítélet, örökkévalóság van a hatókörében.”
F. D. Schubart: Ideen zu einer Aesthetik der Tonkunst (1806)
Dvořák Amerikából hazatérve, 1895-ben írta utolsó vonósnégyesét. A művészete csúcsán alkotó zeneszerző utolsó kvartettje szellemes scherzojával, egy saját karácsonyi éneket is feldolgozó, érzelemgazdag lassú tételével és energikus fináléjával kelt maradandó emléket a hallgatóban.
Míg Dvořák műve maga a béke és boldogság szigete, Janáček 1. vonósnégyese igencsak felzaklatott lelkiállapotot ábrázol. „Egy gyötrődő és kimerült szegény nőt képzeltem el, éppolyat, mint amelyet Tolsztoj novellája, a Kreutzer-szonáta ábrázol” – írta a komponista. A szenvedélyes zenévé formált pszichológiai dráma nagy konfliktusokon és érzelmi kitöréseken keresztül rohan a végső csúcspont és a katarzis felé.
Sosztakovics 10. vonósnégyese mindössze 10 nap alatt született 1964-ben. Egyes elemzők a gonoszság és az emberi érzelmek közötti összecsapásként interperálják a művet, melynek 2. tétele (Allegretto furioso) „a zeneszerző talán legsikeresebb és legizgalmasabb kísérlete arra, hogy nagy konfliktust ábrázoljon a vonósnégyes műfajában".
