A 2025-ben 25 éves fennállását egy koncertsorozattal ünneplő zenekar május 17-én a Barba Negrában áll színpadra.
A kétezres évek szenzációja, az autentikus latin zenét a poppal ötvöző Fiesta több mint tíz év szünet után egy turné erejéig ismét összeáll. A zenekar megalakulásának 25. évfordulóján, 2025-ben országos turnéra indulnak, hogy minél többekhez juttathassák el hamisítatlanul fiestás, nagyszabású show-jukat. Jön velük a nyár is: a koncertsorozat május 17-én a Barba Negrában indul, ahol újra felcsendülnek a legnagyobb slágerek.
„Hiányzott az egész, úgy, ahogyan van, és nagyon jó érzésekkel vágunk neki a következő időszaknak” – fogalmazott Knapik Tomi, és ezt zenésztársa, Csordás Tibi is megerősítette: „Az idő előrehaladtával az ember bölcsebb lesz és rájön, hogy nem kell elzárkóznia a lehetőségek elől. Úgy gondoltuk, megajándékozzuk a közönségünket és magunkat is egy évfordulós koncertsorozattal. Sok minden változott az elmúlt évek alatt, de izgatottan, örömmel és nyitottan várjuk a közös zenélést”.