Koncert

Hiperkarma

hiperkarma előadó
Papp László Budapest Sportaréna
2020. február 07. (péntek) 18:00
Ár: Állójegy: 7990, 8990, 9990 Ft , Ülőjegyek: 5990, 6990, 8990 Ft

Helyszín:

Papp László Budapest Sportaréna
1143 Budapest, XIV. kerület, Stefánia út 2.

Húsz éve alakult és adta ki első, többek által rendszeresen és visszatérően „generációs” jelzővel illetett, cím nélküli első lemezét a Bérczesi Róbert vezette hiperkarma.


A zenekar ezt a fontos születésnapját egy Aréna-koncerttel ünnepli meg 2020. február 7-én, ahol a jelenlegi zenekartagok mellett a korábbi tagok, illetve zenészbarátok is feltűnnek majd.


Lehetetlen pár rövid bekezdésben összefoglalni a 2000-es évek egyik legfontosabb dalszerzőjének, Bérczesi Róbertnek az életútját, és ikonikus zenekarának, a hiperkarmának a munkásságát.
Bár erre kísérletet tesz Robi - kicsit ugyan hosszabban - a 2019-ben napvilágot látott, és az egybehangzó olvasói vélemények - mindúgy az eladási statisztikák – szerint remekül sikerült Én meg az Ének (behúzott szárnyú felfelé zuhanás) című önéletrajzi könyvében.


A hiperkarma 2000-ben megjelent első, cím nélküli lemezén olyan - azóta klasszikussá vált - dalokat találunk, mint a lidocain, a kérdőjel, sosem voltunk senkik, dob+basszus, zöldpardon, üres, felejtő... amik generációk himnuszai lettek azóta. A második, amondó (2003) című lemezükön Bérczesi minden hagyományos dalszerkezeti struktúrával szakítva, egyenesen a legnagyobb szerzők közé emelkedett. 2008-tól pár év szünet következett a hiperkarma életében a frontember nem titkolt drogproblémái miatt. A dalokban egyértelműen lekövethető Robi elvonulása és leépülése, és egyben a folyamat is, ahogy megtalálta az új, de mégis jellegzetes hiperkarmás hangját. A passzív éveket követően a banda 2014-ben jelentette meg harmadik nagylemezét konyharegény címmel, melyet az óriási érdeklődésnek köszönhetően egy felejthetetlen, teltházas PeCsa koncerten mutattak be. A zenekar innentől újra aktívan elkezdett dolgozni. 2016-ban kijött három single, melyek közül a megünnepleni jó című dalt a 10. Fishing on Orfű fesztiválhimnuszaként mutattak be. 2017 tavaszán megjelent a negyedik stúdióalbum, délibáb címmel, mely több szempontból is fordulópontnak tekinthető a hiperkarma hangvételében, valamint meghozta a zenekarnak az első aranylemezét. A délibáb sikere után egy évvel kijött egy új single napsütötte rész címmel, mely az addigi underground zenekar első igazi rádiós áttörése volt. A dalt az erdélyi Double Rise Fesztivál himnuszaként mutatták be 2018 tavaszán. A következő év elején új stúdióalbum jelent meg, a napsütötte rész címmel, és ez év tavaszán Bérczesi megkapta karrierje első igazi elismerését, az Artisjus - Az év könnyűzenei szövegírója díjat.