A szabadkai Juhász zenekar Tudom én már... című gyerekműsora
Az előadás egy történetet mesél el, amiben egy juhászlegény a boldogulását keresve különféle területeken különféle szakmákat próbál ki. Így jut el a vajdasági pusztáról szabóként Kecskemétre, katonaként Budapestre, cipészként Pozsonyba, boltosként Debrecenbe, halászként Szegedre, majd zenészként Horgosra. A történetet a zenekar vezetője írta és a különféle szakmákhoz illeszkedő dalokat is ő válogatta össze. Olyan a gyerekek körében is közkedvelt dalok szerepelnek a lemezen mint az „A juhásznak jól van dolga”, a „Három szabólegények”, az „Aki nem lép egyszerre” vagy a „Debrecenbe kéne menni” kezdetű énekek. Emellett az adott tájegységek eredeti dallamai is megszólalnak, így téve vonzóvá a legkisebbek számára is a magyar népzenét. Az albumon a vonós hangszerek mellett szerepelnek a tamburák, cimbalom, különféle ütős és fúvós hangszerek is.