Csajkovszkij: I. (b-moll) zongoraverseny, op. 23
Beethoven: VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92

Csajkovszkij eredetileg Nyikolaj Rubinsteinnek akarta ajánlani 1874–75-ben írott művét, zongoraművész-zeneszerző-karmester barátja azonban lesújtó kritikával illette a darabot, így az ajánlás Liszt Ferenc növendékének és lánya, Cosima első férjének, a művet 1875-ben Bostonban bemutató Hans von Bülow-nak szól. A zongoraverseny 1888-ban nyerte el a zeneszerző által véglegesnek tekintett alakját. Az első tételben meghatározó a romantikus pátosz és a szenvedély, a lassú tétel érzelmes románcába ördöngös scherzo-középrész ékelődik. A finálé főtémáját ukrán népi dallam ihlette. A zongoristáktól kivételes hangszertudást igénylő Allegro con fuoco fergeteges kódába torkollik. Az est szólistája, Farkas Gábor világjáró művész, számos nemzetközi verseny díjazottja, a Tokyo College of Music professzora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.
Beethoven VII. szimfóniája 1811/12-ben keletkezett, és 1813-ban mutatták be Bécsben. A sorssal vívott ádáz küzdelmet ábrázoló V., valamint az ember és természet harmóniáját derűsen megéneklő VI. után ez a mű az eksztázis, a mámor ünnepe, dionüszoszi alkotás, melyben meghatározó szerepet játszik a sodró lendületű daktilikus ritmika. A legtöbbször felajzott hangulatú zene csupa gesztus, csupa mozdulat, olyannyira, hogy egyik lelkes csodálója, Richard Wagner „a tánc apoteózisa” jellemzéssel illette. Nánási Henrik személyében korunk egyik kiemelkedő karmestere áll a zenekar élén, aki a berlini Komische Oper zeneigazgatójaként kétszer szerezte meg együttesének az „Év operaháza” elismerést.