Sáro: Episodi
Murial: Cloches d’adieu, et un sourire… (In memoriam Olivier Messiaen)
Messiaen: Cloches d’angoisse et larmes d’adieu
Bozay: Intervalli
Vivier: Pianoforte
Soproni: XIV. Zongoraszonáta

A koncerten felhangzó szerzők / művek egytől-egyig fontos részt alkotnak életemben. A 90. életévébe lépő Sári Józseffel pár éve állok szoros és meghitt baráti és szakmai kapcsolatban, melyért nem lehetek elég hálás: mondhatni igazi Mester-Tanítvány viszony a miénk, különös tekintettel arra a tényre, hogy Sári József valamennyi fontos zongoraművének megszólaltatására vállalkoztam a jubileumi évben, melyet a Szerzővel közös felkészülési periódus előz meg. Sári művészete alapvetőően szólít meg, s ugyanott rezonál, ahol a legnagyobbak: Bach, Beethoven, Bartók és a többiek…

Tristan Murail művészete számomra akkor vált fontossá, amikor megtudtam, hogy Olivier Messiaen tanítványa volt. Ez adta a kezdő inspirációt tehát, s amikor meghallgattam pár művét, a fentiekhez hasonlóan közvetlenül éreztem megszólítottnak magam. Messiaen emlékére írott műve hamisítatlanul „örökli át” a nagy előd egyéni hangját.

Messiaen misztikus hangvételű és című prelüdje ugyan a korai művek közé sorolódik, s bár bőven magán viseli Debussy üdítő (és a húszas évei elején járó Messiaen számára megkerülhetetlen) hatását, Messiaen minden szempontból az extremitást keresi benne, a végletesen lassú tempón kezdve, a végletesen „tömött” (szín)akkordokon át, a végletes kifejezésig.

Messiaen osztályában töltött párizsi tartózkodása után írta Bozay Attila Intervalli (hangközök-időközök) című egytételes, grandiózus zongoraművét, melyben a hamisítatlanul franciás „íz” mellett számos magyaros (talán el-elfelejtett) népdaltöredék is felhangzik. A szerző, aki a citerának is mestere volt, több alkalommal úgynevezett „kiterjesztett” technikát kér az előadótól, értvén ezalatt a pengetés különféle effektusait. Ez fenitek ismeretében egyáltalán nem véletlen. A mű monumentalitása, grandiózus formakezelése és kiapadhatatlan invenciói újra-és újra rabul ejtenek.

Claude Vivier Pianoforté-ja már a megismerésekor is óriási hatást tett rám, művében az egyszerűség kéz-a-kézben jár a komplikáltsággal, a szakrális pedig a profanitással. Megmagyarázhatatlan, mondhatni „igazi” művészet ez, minden hangja és gesztusa mögött számos szimbólum áttételét vélem megsejteni.
Soproni József (aki jövőre ünnepelné 95. születésnapját) hatalmas életműve és kompozícióinak mesteri (számomra nagyon sokszor schuberti) felépítése-és hangvétele senki számára nem lehet kétséges. Vele élete utolsó éveiben kerültem meghitten közeli kapcsolatba, amikor két számomra meghatározó egyéniség, tanár-és barát, Ábrahám Mariann (akinek a mű ajánlása is szól), illetve Wilheim András társaságában elkezdhettem foglalkozni Soproni műveivel, s a FUGA (és Rajk Judit) támogatásával több Soproni-szerzői est közreműködője is lehettem.
(Borbély László)