2022. november 9. (szerda) 19:30
Dürer Kert 1117 Budapest, XI. kerület, Öböl utca 1
Whispering Sons előadó
+ 1 kép
2022. november 9. (szerda) 19:30 Dürer Kert 1117 Budapest, XI. kerület, Öböl utca 1
Whispering Sons előadó

A Whispering Sons az egyik legtöbbet úton lévő, tehetséges, fiatal poszt-punk együttes. A belga csapat eddig két albumot adott ki és rendes koncertzenekar révén már nálunk is hatszor megfordultak, de szerencsére a következő mélyen rabul ejtő Whispering Sons- élményig sem kell sokat várni: november 9-én ugyanis pótolják korábban elmaradt klub koncertjüket a Dürer Kertben.

A brüsszeli formáció a város dinamikájából táplálkozik, zenéjük elénk tárja az elidegenedés érzését, hangzásuk baljós és sürgető, dalaik nyersek, nyugtalanítók és őszinték. Zenéjüket eddig két nagyszerű album, az Image és a Several Others őrzi, utóbbin egy Satantango című dal is helyet kapott. A zenekar erős, lélekbe maró koncertjeiről híres, nálunk is többször megfordultak: játszottak már a Sziget fesztiválon és a Reflektoron is, most pedig a Dürer Kertbe térnek vissza, ahol már igazán otthonosan mozognak. A szinte folyamatosan turnézó poszt-punk csapat ugyanis szívesen játszik Magyarországon, hat év alatt ez lesz a hatodik alkalom, hogy nálunk járnak, szuggesztív, dinamikus koncertjük pedig a legjobb dolog, ami történhet velünk egy hideg novemberi éjszakán.