Téma: A tolmács

9/10
Nótárius 2023 febr. 27. - 00:32:48 9/10
(56/56)
Néhány szerintem figyelmet érdemlő érdekesség e különlegesen jó filmmel kapcsolatban, nagyrészt az IMDb-ről válogatva:

Amikor (kb. a 15. percnél) a felszálló helikopteren tartózkodó Dot Woodst felhívják, állítása szerint, arról értesítik, hogy Zuwani biztonsági vezetője megérkezett. Valójában viszont, amit a vonalon hall, az az izraeli nemzeti telefontársaság felvétele: "Hamispar sh'higata, lo poel tmani."  Magyarul: "Az Ön által tárcsázott szám átmenetileg nem elérhető."  ;)
Miután Zuwanie elnököt felvették a repülőtéren, az öltönyén lévő virág egy krizantém, amely később magnóliára változott. ;)

1996-ban, amikor Nicole Kidmant figyelmen kívül hagyták Oscar-jelöltként a To Die For (1995) című filmben nyújtott dicséretes alakítása elismeréseként, levelet kapott egy rajongójától, amelyben csak annyi állt: „Kiraboltak”.  Kidman azt állítja, hogy ez „olyan jól esett neki, mint egy Oscar-jelölés”. 
A levél Sean Penntől származott.
Sean Penn e film forgatása közben nyerte el az első Oscar-díját, amit véletlenül a filmbeli színésztársától, Nicole Kidmantól vehetett át.
Mivel Nicole Kidman ~180 cm, Sean Penn pedig ~173 cm magas; ezért nem jelenhettek meg egy képben. Az utolsó, folyóparti találkozón Penn egy korláton ül, miközben Kidmannel (aki eközben áll) beszélget, ami így lehetővé tette, hogy együtt látszódjanak a jelenetben anélkül, hogy hangsúlyozták volna a  magasságkülönbséget.

A filmet betiltották Zimbabwéban, abban az országban, ahol a kitalált Matobo DR állam forgatási helyszíne volt.
Egyébként a Matobo egy zimbabwei nemzeti park neve.


A filmben elhangzó állítás szerint: Silvia Broome-nak kettős állampolgársága van, mivel az Egyesült Államokban született. Az utolsó jelenetben, amikor Tobin Kellerrel a jövőbeli lépéseiről beszél, azt mondja, deportálták, és egy napot kapott, hogy elhagyja az országot. Mivel azonban amerikai állampolgár (is, ha) volt, szóba sem kerülhetett, hogy „kiutasítsák”.

A film fikciója szerinti fő akcióra az ENSZ Közgyűlés ülésén kerül sor. Ez a találkozó mindig szeptemberben van, de a filmben látható a cseresznyfák teljes virágzása, amely azonban csak tavasszal fordul elő.
Ez az első film, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetének központjában forgattak – a helyszínek közé tartozik a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács épületrészei, valamint a komplexum folyosói. 
A szereplők és a stáb hétvégenként forgattak, hogy ne zavarják meg a szervezet szokásos munkahetét.
A tolmácsfülkéről másolatot készítettek, hogy a stáb hétköznap is forgathasson.
A filmben szereplő statiszták egy része (jelenetek a Közgyűlésben, a Biztonsági Tanácsban és a biztonsági kamerák felvételein) tényleges ENSZ-alkalmazottak, akik a szokásos felmentések aláírása után vehettek részt a forgatáson.
A forgatást eredetileg Torontóban tervezték volna.  Az ENSZ-közgyűlés másolatának építése már folyamatban is volt, de kiderült, hogy nagyon költséges lett volna az eredeti asztalok íves alakjában hajlított fénycsöveinek elkészítése. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mégiscsak az ENSZ épületében forgattak.

Az épület, ahol Simon Broome-ot lelőtték, a Monumental, egy hajdani bikaviadal-aréna, mely a mozambiki portugál korszak maradványa. A film végén, ahogy Silvia felolvassa a bátyja listájáról, mégis futballstadionnak nevezi.

Amikor Tobin felolvassa Phillipe levelét Silviának, azt mondja: "...egy fiatal fiú lelőtte Simont." 
Phillipe nem láthatta, nem tudhatta, ki lőtte le, mert ő az arénán kívül maradt az autóban; majd az életét mentve menekült el a helyszínről.



Nincs nagy jelentősége, de számomra mosolygtatóan meghökkentő volt, amikor (kb. az 50. perc táján) Silvia Broome (a magyar szinkron szerint!) azt az állító kérdést teszi fel Tobin Kellernek, hogy:
"Tudta, hogy a hódok halálának fő oka a fáról való leesés?!"
Keller, mosolyogva: "Igen, tudtam."

Természetesen a hódok halálának okai között nem szerepel »a fáról való leesés«. ;)
A lefordított eredeti szöveg szerint sem, ugyanis Silvia Broome angolul ezt kérdezte:
"Do you know that the leading cause of death for beavers is falling trees?"
Azaz: Tudja, hogy a hódok halálának fő oka a kidőlő fák?
Igen, ha a kidőlő fák rájuk esnek, illetve azok alá szorulnak. 🤔
2/10
Nik229 2023 febr. 26. - 13:35:47 2/10
(55/56)
Lapos. 128 percet ennél "hasznosabban" el lehet tölteni.
antibond 2022 dec. 12. - 08:24:12
(54/56)
Sydney Pollack ha élne, s nekifutna még egyszer, másodjára biztosan sokkal jobban is meg tudná rendezni ezt a történetet. Ez csak olyan, mint egy vázlat, egy skicc, egy nagy alkotás előkészülete.
A színészek játéka feledteti a hiányosságokat, arra biztosan emlékezni fogok egy ideig. Persze, láttunk már ennél ezerszer rosszabb filmeket is, csak Pollack rendezett sokkal jobbakat is. (Szerintem több Oscart is megérdemelt volna, mint amennyit odaítéltek neki...)
10/10
Mxplanet81 2022 máj. 06. - 23:06:28 10/10 Előzmény Vlado63
(53/56)
Te miért nem írsz a filmről ?
10/10
Mxplanet81 2022 máj. 06. - 23:04:22 10/10
(52/56)
Zseniális film
Kiskutyafasza 2021 nov. 24. - 13:53:18
(51/56)
3-4X-re próbáltam végignézni. Nem sikerült. Talán a feléig jutottam. De nem próbálkozom még egyszer vele. Hiába a híres színészek, laposnak érzem a játékot, a történet eeeeel van nagyon húúúúzva. Nekem nagyon untató.
7/10
itsme1 2021 máj. 18. - 17:22:30 7/10
(50/56)
A történet jó, bár másfél órában elmesélve sokkal feszesebb lenne. A mondanivaló is átjön, de a drámai hatás nálam haloványan pislákolt. Popcorn mellett nézhető filmnek éreztem, miközben meggyőződésem, hogy Pollack úrnak nem ez volt a szándéka.
k11zoltan 2020 szept. 06. - 12:45:22
(49/56)
Jó ez a film.
Régen már láttam.
Kár, hogy keveset (3-4 perc) mutatnak csak Afrikából.
6/10
sexykex 2018 márc. 21. - 11:30:21 6/10
(48/56)
Első gondolatom az volt, hogy tipikus Sydney Pollack film. Feszes, logikus, profi munka jó forgatókönyvvel és jó színészekkel. Mégsem éreztem semmi különöset a Matoboban – egy kitalált afrikai országban – történt vérengzések, családi tragédiák miatt. A Földön minden másodpercben történnek családi tragédiák és Afrika valódi országaiban ma is vannak vérengzések. Megszokottá váltak a terrorcselekményről és a gyilkosságokról szóló tudósítások. Azok miatt sem forr már bennem az indulat, nem gyötör a lelkiismeret. Olyan békeidőket élünk, amelyikben sohasem hallgatnak el a fegyverek.
Sydney Pollacknak vannak fantasztikus, megismételhetetlen, különlegesen jó filmjei. Ez nem tartozik közéjük. Egy nagy igazságot azonban megjegyeztem: Ha valaki elveszít valakit, bosszút akar állni – ha máson nem, Istenen.
Vlado63 2018 jan. 02. - 20:32:23 Előzmény Tibag05
(47/56)
a FILMRÕL ÍRJ, NE ARRÓL, HOGY TE KIT SZERETSZ, AZ KIT ÉRDEKEL?
Csonger 2015 jún. 17. - 10:08:25
(46/56)
Valahogyan számítottam rá, hogy ez lesz a vége.

SPOILER
A biztonsági fõnök az elejétõl gyanús volt, hiszen egyáltalán nem úgy tûnt, mint aki meg szeretné akadályozni a merényletet.
A csaj csak a végén lett nekem gyanús, mikor szõrénszál eltûnt. Indítéka meg ugye volt rá, azt nem is titkolta.

Amit viszont hibának érzek, az az, hogy a csaj a film végén simán elsétál. Miután az ENSZ fõhadiszállásán gyilkosságot akart elkövetni. Ez aztán hihetõ.
tramonto 2015 ápr. 06. - 19:29:04
(45/56)
Kb. 2-3X nekivágtam nem tudtam végignézni, elaludtam. Most végig - majdnem végig - néztem, de kb. 10-15 percet belehunytam mint említettem a végébe is. Azt nem tudom, hogy azért, mert mindegyik eset a késõi mûsoridõben volt, vagy a film miatt. Végül is nem merem azt mondani, hogy rossz film, mert amíg láttam annak alapján nem tehetem, ugyanakkor már volt olyan film ami hajnalig ébren tartott. Lehet újra teszek egy kísérletet. Sokan dicsérik.
Tibag05 2015 ápr. 05. - 17:16:53 Előzmény DrAgy
(44/56)
Sean Penn egyik kedvencem! Láttátok pl. a "Ments meg Uram" c. filmben? Fantasztikus!
9/10
Suziy 2014 szept. 09. - 20:54:29 9/10 Előzmény _goldie_
(43/56)
Egyértelmû!!
9/10
akkika 2014 ápr. 24. - 09:02:09 9/10
(42/56)
Két nagy színész zseniális játéka
10/10
MaxwellRobinson 2014 ápr. 15. - 02:02:59 10/10 Előzmény proskit
(41/56)
A szentimentális jelenet kellett a végére. Nagyon szép.
borkasztik 2014 ápr. 14. - 19:31:26
(40/56)
Egyet értek. Szerintem is nagyon jó kis film. :) Szerintem egyeseknek az nem tetszik hogy itt nincs benne egyfolytában mészárlás öldöklés és sok CGI. :)
proskit 2013 nov. 16. - 03:58:52
(39/56)
A szentimentális jelenet felesleges volt a végén.
_goldie_ 2013 nov. 15. - 22:11:48
(38/56)
Kaszás Attila hangját hallani akkor is jó
2/10
Joginder Singh 2013 aug. 05. - 18:28:27 2/10
(37/56)
Unalmas és értelmetlen film, erõltetett mondanivalóval. És ezen még a színészek sem tudtak segíteni... 2/10