Téma: Adaptáció

7/10
InteriorLulu márc. 11. 17:26:13 7/10
(66/66)
Mondjuk szerintem alap lenne, hogy a hivatásos filmkritikus legalább minimálisan képben legyen a filmmel kapcsolatban, amelyikről éppen ír. Vízer 2021-es - tehát bőven az összes létező Adaptáció-kritika és pl. az összes itteni komment utáni -, itt is linkelt összeállításában írja, hogy "Mert Cage alakítja a film valódi forgatókönyvíróit, Charlie és a Donald Kaufmant [...] Kaufmanék egy darabig ültek a könyv fölött, majd, miután nem jutottak vele sehová, azt mondták: <Basszus, az milyen eredeti lenne, ha azt írnánk meg, hogy ülünk a könyv fölött, és közben megutáljuk egymást!> És így is lett, Spike Jonze meg filmet rendezett belőle."
A probléma ugye, hogy Donald Kaufman olyannyira nem létezett és nem létezik, hogy túl azon, hogy ezt a tényt mindegyik kritika megemlíti, még az itteni hozzászólások között is olvasható.
Emellett a filmbeli ikerpár pont, hogy nem utálja meg egymást, hanem Charlie eleve rühelli Donaldot, és a sztori előrehaladtával inkább közelednek is egymás felé. Valamint Donald csak a film végefelé folyik bele Charlie készülő forgatókönyvébe, addig az egyáltalán nem is érdekli - Charlie eleve bőven Donald bevonása előtt találja ki, hogy saját magát is beleírja a scriptbe.
9/10
nick név 2020 júl. 27. - 21:59:28 9/10
(65/66)
Amikor Nicolas Cage még nem került bele a feneketlennek tűnő, lefelé ívelő filmes spirálba. Nélküle is egy remek film lenne az Adaptáció, de vele lett valóban nagyszerű, a legjobb film, amit tőle láttam, remek a történet és benne kiváló az alakítása. Itt is gyönyörűen kijön, hogy igazából van tehetsége, csak azóta - egy-két kivételtől eltekintve - nagyon jól titkolja, avagy félúton elveszítette... A jó, ígéretes filmekre való jelentkezési készségével együtt.
Lehet, hogy Nicolas Cage a rossz ízlésű, de tehetséges rendezők színész alteregója.
1/10
Xxy92 2018 okt. 13. - 15:02:36 1/10
(64/66)
Nicholas Cage-ből egy is sok, nem hogy kettő...
4/10
tzwestel 2018 jan. 13. - 14:15:11 4/10
(63/66)
nekem nem tetszett, erõltetettnek éreztem az egészet, meg kb a felétõl lehetett tudni a \"csattanót\" ami elég gyenét pukkant :(
nem kötött le, szenvedõs volt nézni.
1/10
tesz-vesz 2017 dec. 25. - 11:35:35 1/10 Előzmény csabaga
(62/66)
milyen kitalált ikertestvér?!

az még mélyebbre húzná a filmet.


de mindegy. még egy felesleges film.
csabaga 2014 okt. 13. - 16:41:26
(61/66)
SPOILER!

Mit nem értesz,hiszen mindent leírtál?:)
Ez egy film a filmben történet.

Egy embernek egy orchidea tolvajról szóló könyvet kell filmre adaptálnia.Nem boldogul,erre kitalál magának egy ikertestvért,aki vele ellenében sikeres,pedig idiótaságokat ír.

Majd végsõ kétségbeesésében elhatározza,beleírja saját magát a forgatókönyvbe.
A könyv szerzõje alighanem létezik,de semmi köze az orchidea tolvajhoz.

Végül azt látjuk filmen,amit végül a szerzõ kiizzadt magából.
pie85 2014 okt. 13. - 16:24:51
(60/66)
nem volt egy szokványos film, az biztos és igazából lekötött az elejétõl végéig. viszont éreztem valami ürességet a végén, és nem tudom egyszerûen eldönteni h tetszett-e ez a film vagy nem.
amúgy érdekes h a stáblistán a film szereplõi is rajtavannak, pl. Donald Kaufman is, aki a valóságban ugye nem létezik. továbbá hallottam olyan dolgokat is h Susan Orlean sem létezik, csak egy fiktív személy. Vagy: Charlie Kaufman megkapta a legjobb ADAPTÁLT forgatókönyvért járó oscart... de milyen adaptált forgatókönyvrõl van itt szó? Max a filmben adaptálták az Orhidea tolvajt, ami gondolom szintén csak a filmben létezik, a valóságban nincs ilyen könyv. Vagy mégis? De ha létezik is, a film nem annak a könyvnek az adaptációja, hanem Charlie Kaufman õrlõdésének a története.
Van itt kérdés bõven... :)
Amúgy lehet ez csak egyéni vélemény, de számomra a SPOILER mocsaras rész a végén amikor üldözik õket SPOILER VÉGE teljesen megtörte a film addigi menetét és stílusát és a vége egyáltalán nem tetszett.

Szóval a film jó, de mégis mi az isten folyik itt? :)
Nem igazán értem mit láttam.
offtopic
zottyo534 2013 szept. 22. - 18:53:32
(59/66)
És azóta is csak versengenek, hogy melyikük tudja jobban lehúzni magát a klotyón.
8/10
M.Zs.F 2013 szept. 10. - 23:16:51 8/10
(58/66)
Az ilyen filmektõl válik világossá mitõl is olyan nagy név Hollywoodban Nicolas Cage. Hihetetlen jót alakított akármelyiket is néztem. Meryl Streep az egyik legjobb színésznõ a világon, de azt hiszem itt nem annyira volt Õ sem formában mint Cage.
A sztori baromi érdekes, lehet rajta töprengeni, sõt aki nem érti meg elsõre javasolt egy második nézés is. Ritka érdekes film, Én speciel valószínûleg meg fogom még nézni pár év múlva is....

10/8
biff 2012 szept. 20. - 21:55:22
(57/66)
EZ EGY NAGYON JO FILM.
És mindig is érdekelt hogy vajon mitöl is lehet az hogy vkinek "unalmas". ez sztem jorészt attol lehet hogy te nem érted azt a "tiprodást". Mert kétféleképpen lehet mindent csinálni: csak ugy csinálod, vagy mintha az életed függne töle, és kivülröl nem látni sokszor a különbséget. Valszeg emiatt a tiprodás neked ugy jön le hogy "csak ugy" tiprodik:) és ezt tényleg láthatod nap mint nap, ahogy irtad is:) és ez igy tényleg unalmas...
5/10
Atis88 2012 ápr. 17. - 20:43:21 5/10
(56/66)
Unalmas ez a tipródás, ráadásul majdnem 2 órás. Látok ilyet eleget a való világban szóval 5/10. De csakis a színészgárda miatt. Megpróbálták a maximumot kihozni egy unalmas sztoriból, ez dicséretes sajnos azonban nem sikerült. Félig bírtam végignézni.
arcansas 2011 nov. 20. - 01:01:17 Előzmény TVterror
(55/66)
Érdemes megnézni:-)
TVterror 2011 nov. 18. - 23:29:10
(54/66)
én azt hiszem tegnap a holtodiglam elötte elvette a kedvem a filmnézéstöl ezért nem tetszett a film ameddig fennég birtam maradni. szegény cage elég prolin nézett ki benne, ezen nem tudtam tultenni magam sehogyse :) De egy esélyt adok majd neki, frissen, kipihenten :)
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 18. - 03:33:05 10/10
(53/66)
Hatalmas film, eszméletlen jó. Csoda, hogy nem ez lett a legjobb film '02-ben, és Cage nem kapta meg érte az Oscart, meg Streep sem. De legalább Cooper megkapta.
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 17. - 17:50:19 10/10
(52/66)
Ja... a nyáron a film+2-n adták, azért nem tudtam nézni, most meg hajnalban...
arcansas 2011 nov. 17. - 17:26:15 Előzmény Ford Mustang
(51/66)
És miért ilyen késõn...
10/10
Ford Mustang 2011 júl. 18. - 17:19:53 10/10
(50/66)
Ez nem igaz. Ezt most miért nem a Film+ -on adják? .....
10/10
psytrance 2011 júl. 16. - 19:59:03 10/10
(49/66)
Kaufman egy zseni (ahogy elmondatja Tilda Swintonnal magáról a film elején). Piszok jó kis vígjáték, és aki hajlamos a kopaszodásra és a pocakosodásra, meg ráadásul kisebbrendûségi érzése is van, (nálam mind a három stimmel, hála jó égnek), na annak aztán tízszeresen jól jön a film.
maaszvt 2011 jún. 23. - 16:34:32
(48/66)
...és persze a Fegyverneppert!
9/10
kezjegy 2011 jún. 05. - 21:41:02 9/10 Előzmény gerhajdu
(47/66)
Amennyiben megengeded, javasolnám a Las Vegas, végállomást is...